2021. augusztus 04., szerda, Domonkos és Dominika

Itt van az ősz, itt van újra

2011. szeptember 26. hétfő

 

A diákok nagy örömére megkezdődött az iskolaszezon, lassan az egyetemisták is belerázódnak az előadások és szemináriumok jelentette állandóságba. Örömteli hír, hogy nem csökkent, hanem nőtt a kispesti általános iskolások száma, már az első osztályt is többen kezdték, mint egy évvel ezelőtt. Az évszakváltozással nem csak az oktatás indult be, de újra teljes fordulaton működik a politikai hírgyár is.

Csak kapkodjuk a fejünket, annyi húsba vágó, a mindennapi életünket is befolyásoló döntést hoznak, ötletet dobnak be a köztudatba a Parlamentben és környékén. Elég csak a sokadik devizahiteleseket megmentő (?) csomagra, a dízelolaj áfájának növelésére, a diplomások bérének megadóztatására gondolni. Minden átalakul, vagy át fog alakulni, mi, kisemberek azonban nem érezzük, hogy bármi is jobbá lett volna. Azt olvastam, egy dologban azonban sikert ért el az új kormányzat, és ez valóban nem kis teljesítmény: a szigorított szabályok miatt lényegesen csökkent az iskolakerülő diákok száma. Másfél éves kormányzás eredményeként azonban, úgy gondolom ez édes kevés.

Most még csak szó van róla, hogy átalakítják az önkormányzatok hatásköreit is, ami egyértelműen központosítást jelent. A pénzügyi racionalizálás érvét még érteni vélem, ám nem gondolom, hogy egy alapfokú oktatási intézmény, vagy egy kis rendelő ügyeiről valóban a minisztériumban, vagy az egyre nagyobb hatalmú kormányhivatalokban kellene dönteni. Sok esetben láttuk, hogy az elefántcsonttoronyból igen nehéz lelátni „azemberek” szintjére. De ne legyünk elégedetlenek, mert bárki megtekintheti a polgármesteri hivatalokban szerte az országban az Alaptörvény Asztalát, virágostul, nemzeti színű szalagostul, üveglapostul. Sőt rendelni is tudunk a dokumentumból egy-egy szignált példányt. Kíváncsi vagyok, hogy meddig tartják fontosnak majd a hivatalok ezen emlékhelyek gondozását. Az interneten keringő videó szerint már a fideszes vezetésű VIII. kerületben sem találták sehol az újságírók a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát, amelyet azonban minden hivatalban kötelezően ki kell függeszteni. Csak nehogy pár év múlva arra ébredjünk, hogy a nagy átszervezések, forradalmak és csatározások eredményeként mindenki csak lesajnálva néz a legatyásodott Magyarországra.

 

 

© 2008-2021 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.