Nincs ingyen ebéd

Ha már a nyár nem a megszokott kánikulával  kényeztet  minket, azért  történik néhány olyan esemény  a  világban,  amely  megemelheti  pulzusunkat.  Néhány napja  az USA  csődjéről  cikkeztek a világlapok,  több ország az euró övezetből való kilépést fontolgatja, a frank árfolyam az egeket ostromolja. A kép lehangoló, a jövő borús. Lehet, hogy a történelem néha valóban  ismétli önmagát? A gazdaságtörténészek szerint ugyanis az 1929-es válság második, 1932-es szakasza sokkal kegyetlenebb volt, mint az első.

A frank erősödése, sok  tízezer magyar családnak okoz álmatlan éjszakákat, megélhetési gondot. Egyre többen ismerik fel,
hogy  nincs  ingyen  ebéd,  ami  olcsónak  tűnik,  az  sok  esetben jóval drágább, így van ez az olcsó hitellel is. Bár tudjuk, hogy nem mindenki pénzügyi teljesítőképességének megfelelő mértékű  hitelt  vett  fel,  többen  vannak  azok,  akik  első  lakásukat tudták a hitel  segítségével megvenni és elkezdeni önálló életüket. Ők csak a gazdaság teljesítőképességében bíztak, hittek abban, hogy sem a világgazdaság, sem a belpolitikai váltógazdaság  nem  veszélyezteti  fzetésük  reálértékét,  hogy  nem  rejt kockázatot, ha frankban adósodnak. Tévedtek. Jogos elvárás a kormányzattal szemben, hogy legalább próbálja  enyhíteni a családok terheit. Ugyan történtek apró lépések, ám a hatékony megoldás kidolgozása még várat magára. Sejtjük miért,  a  hitelek  átvállalása  hatalmas  költséget  emésztene fel. A politikai PR gépezet persze zakatol és a  felelősök után kutatnak. A  családokat  azonban  ez nem húzza ki  a  csávából.

Az  sem  segít az országnak, ha a kurucos virtussal magunkra haragítjuk azokat a szervezeteket, amelyek ebben a helyzetben
segítő kezet tudnának nyújtani. Akkor mi is fog történni? Röviden:  córesz  lesz. Folytatódnak  a  kilakoltatások,  a  családok
reménytelen és méltatlan helyzetbe kerülnek. Az emberek már most egyre kevesebbet költenek, a fogyasztás hónapról hónapra zuhan. A munkanélküliek száma is magas szinten állt be. Még a tehetőseknek nyújtott adókedvezmény sem tudja fellendíteni a hazai gazdaságot, ugyanakkor rengeteg bevételtől fosztja meg az államkasszát. A végletekig eladósodott önkormányzatokról, a haldokló egészségügyünkről még nem is esett szó. Most jön a java? Egy biztos, fel kell kötnie a gatyáját a parlamenti pártoknak, hiszen már a zsebünkön érezzük az új időket. Ilyenkor a politikai boszorkányüldözés, a  jelképes politizálás már nem hatékony eszköz, valódi javaslatokra, szakértelemre, megoldásokra van szükség. A szegénység terjedésével ugyanis eddig nem látott méretű elégedetlenségi hullám terjedhet el, ez utat nyithat a szélsőségesek felé. Ez az út azonban bizonyítottan  nem  járható. Csak  bízni  lehet  abban,  hogy  ezt  a  többség is  belátja.Mi  adhat  reményt? Hogy  a  córesz  után,  talán  jobb lesz, mi is józanabbak, megfontoltak leszünk, nem ülünk fel az aránytalanul nagy fogyasztásra sarkalló reklámoknak és persze a politikai papagájkommandóknak sem.