2024. október 10., csütörtök, Gedeon

Írásban is figyelmeztetni kellett

2011. július 07. csütörtök

 

Nem vagyok egy vérengző vezető típus. Az sem, aki fűnek-fának büntetéseket osztogat, sűrűn figyelmeztet, esetleg a cél érdekében mások előtt megalázza a kollégáit. Általában kérni szoktam, s általában a kollégáim meg is teszik, amit kérek, hiszen közös célunk van, Kispest működtetése és fejlesztése. Az elmúlt héten viszont kiosztottam egy írásbeli figyelmeztetést, mert azt gondoltam érdemes még a munka elején új kollégánkkal is megértetni, hogy elsősorban nem az a fontos, hogy pozícióban van, hanem az, hogy ott olyan munkát végezzen, ami a kerület előnyére válik. Történt, hogy nemrég rapid gyorsasággal távolított el a fideszes-LMP-s többség a Közpark kft. éléről azt a vezetőt, aki az elmúlt években, munkatársaival karöltve sokat tett azért, hogy a kerület tisztább és rendezettebb legyen. Gyorsan, még azon az ülésen ki is neveztek egy vezetőt (akinek egyébként sajnos nincs felsőfokú képesítése ehhez a munkához), úgy, hogy nemhogy nem pályáztatták meg az állást, de az illető el sem jött az ülésre bemutatkozni. Ennek ellenére nekem nem volt más választásom, mint együttműködni vele. Korrektül leültünk és megbeszéltük a feladatokat, amit én röviden úgy foglaltam össze, hogy nincs más dolga, mint minimum tartani az eddigi közterületi színvonalat, és a vonatkozó jogszabályok alapján becsülettel dolgozni. Nos hamar látszott, hogy lesznek problémáink. A Közpark kft új vezetője rögtön „likvidálással” kezdett, kirugdosta az eddigi Zöldkommandós munkatársakat és azt a pénzügyi–gazdasági vezetőt, aki 12 éve vitte a cég ügyeit, majd elment egy hétre szabadságra, amiről elfelejtett tájékoztatni. Ez utóbbi még csak hagyján, de közben szemmel láthatólag nagyon komoly problémák adódtak a közterületi munkával kapcsolatban. A tereink gazosodnak, szemetessé válnak, olyan munkák maradnak el, melyek korábban rutinszerűen szó nélkül mentek, s közben a kormány közmunkát érintő szabálymódosításai miatt is egyre kevesebb kispesti munkanélkülit tudunk alkalmazni. Az új vezető hibájának is betudható az, hogy a hónap végére nem lesz szerződésünk a munkaügyi központtal, így nem tudunk közmunkásokat alkalmazni. Azt hiszem ezek az ügyek elegendőek voltak, ahhoz, hogy szóban és írásban is figyelmeztessem a kft vezetőjét, hogy ez így nincs rendben és pozitív irányban változtasson a helyzeten. Nem elfogadható, hogy valaki három hét munkavégzés után egy hét szabadságra menjen, nem elfogadható, hogy ezt úgy teszi, hogy közben a cég legértékesebb embereit kirugdossa és legfőképp nem elfogadható, hogy mindemellett szemmel láthatóan romlik a közterületi rend és tisztaság helyzete a kerületben úgy, hogy még a kerületi munkanélkülieknek sem ad munkát. Hát ezért figyelmeztettem igazgató urat. Bízom benne, hogy lesz pozitív változás ezekben az ügyekben és rájön a Fidesz is, hogyha az eddig jól teljesítő kollégák helyett alkalmatlanokat hoz, az a Fideszre sem fog jó fényt vetni.

© 2008-2024 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.