
A küzdelem sikert terem
Hódmezővásárhelyen volt április elején az Országos Úszó Diákolimpia „A” és „B” kategóriás döntője, melyen a kerületi Aqua 18 szabadidős és úszó sportegyesület sportolói szép sikereket könyvelhettek el.
-Nagyon örülök ennek az eredménynek, mert tudni kell, hogy a kezeim alatt dolgozó diákok nem igazolt versenyzők, hanem „hobbiúszók”, akik heti 2-3-4 alkalommal járnak le edzeni, és hivatalos versenyeken nem vehetnek részt. Ők a „B” kategóriában indulnak, és gyakorlatilag csak szabadidősportként űzik az úszást, pedig pl. a mostani versenyen is a IV. korcsoportban (16 éves kortól felfelé) akár más sportágban korosztályos világbajnokkal is együtt kellett versenyeznie a gyerekeinknek.- mondta Tenczer Szabolcs edző.
-Szinte megszámlálhatatlan sikert értek el idén a diákok.
-A házi számítás alapján 5 aranyat, 3 ezüstöt és 2 bronzérmet nyertünk. Sajnos, az egyik kislányunkat, a 13 éves Zsófit, aki 100 méter háton az összes „B” kategóriás versenyző között a legjobb időt úszta, a versenyből kizárták elég vitatható körülmények között. Sajnos, a MÚSZ szabályai azt mondják ki, hogy a videofelvételt óvásnál nem lehet felhasználni, és amit a bíró lát, azt el kell fogadni. Pedig Zsófi benyúlása maximum vitatható lett volna, és, ha elfogadják az eredményt, akkor az egész mezőny legjobb idejét érte el.
Barta Dani kivételével mindenki kerületi gyerek, idejártak általános iskolába, s bár a középiskolájuk választásával kerületet váltottak, ám a dicsőséget az iskolának, de egyben a kerületnek, és a fővárosnak is hozták. Mindez azért is jelentős, mert a többi csapat sokkal jobb anyagi körülmények között készülhet fel a versenyekre.
-Tudomásom szerint két „A” kategóriás versenyző is itt úszik, edz, de Gyulára vannak igazolva, mi ennek az oka?
-Ez azért van, mert a gyulai egyesület tudott nekik olyan feltételeket biztosítani, hogy az ő edzésük egy kicsit kevésbé legyen anyagilag annyira megterhelő a szülőknek.
Összességében nagyon elégedett és büszke vagyok: a saját elvárásom az idei diákolimpián az öt érem volt bármilyen összetételben, ezzel szemben csak aranyból ötöt szereztünk az ezüstök és a bronzok mellé.
Miklós Marcell, a Gulner Gyula Általános Iskola 6.a. osztályos tanulója így írt edzőjéről, Tenczer Szabolcsról:
-Az Országos Diákolimpián I. helyezést értem el hátúszásban. Ezt az edzőmnek köszönhetem, aki odaadó munkával készít fel minket minden versenyre és próbálja belőlünk kihozni a maximumot. Imádok idejárni, mert minden edzés jó hangulatban telik, pedig emellett erősen küzdünk. A csoporttársaimra is büszke vagyok. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani edzőmnek!
Eredmények:
Aranyérem:
Miklós Marcell (100 m hát) (III. korcsoport)
Leidal Tibor (100 m gyors) (IV. korcsoport)
Ivánka Márton (100 m mell) (IV. korcsoport)
Bíró Ádám (100 m mell) (V-VI. korcsoport)
Menyhárt Máté (100 m hát) (V-VI. korcsoport)- máshol edz
Ezüstérem:
Leidal Nóra (100 m gyors) (III. korcsoport)
Barta Dániel (100 m hát) (V-VI. korcsoport)
Szabó Dániel (4 x 50 m váltó) (V-VI. korcsoport)
Molnár Csilla (100 m hát) (III. korcsoport)
Bronzérem:
Lelovics Marcell (100 m mell) (IV. korcsoport)
Nagy Fruzsina (100 m mell) (V-VI. korcsoport)