2024. máj. 22., szerda, Júlia és Rita

Bölcsődei gondozókat köszöntöttek

Kispest
2013. április 22. hétfő Írta: Csizmadia Viola

 

Továbbra sem kér térítési díjat az önkormányzat a bölcsődékbe járó gyerekek szüleitől – erősítette meg immár nyilvánosan is Gajda Péter polgármester a képviselő-testület döntését a Bölcsődék Napján tartott szakmai rendezvényen a Városházán.

Április 21-e a Bölcsődék Napja, amely 2010-től államilag is elismert ünnep Magyarországon. Az ország első bölcsődéjét 1852-ben ezen a napon nyitották meg Budapesten a Kalap utcában. Ennek tiszteletére rendeztek szakmai konferenciát és díjátadót a Városházán.

Gajda Péter polgármester köszöntőjében elmondta: az elmúlt hónapok államosításai nem érintették a kispesti bölcsődék életét, hiszen a fenntartói kötelezettségek és a szakmai felügyelet továbbra is az önkormányzat feladata. Kispesten hat intézményben mintegy nyolcvan gondozó csaknem 450 kisgyermek felügyeletét látja el lelkiismeretesen és ugyancsak magas színvonalon. A bölcsődékben dolgozók munkája pótolhatatlan – mondta a polgármester, ezért is alapította évekkel ezelőtt az önkormányzat azt az elismerő oklevelet, amelyet minden évben egy alkalommal adnak át egy bölcsődei dolgozónak. Gajda Péter a gazdasági nehézségekre utalva kiemelte: bár az önkormányzat költségvetése szűkös, Kispest város továbbra sem tervezi a bölcsődei térítési díjak emelését, mert jelenleg nem lehet a kispesti családokat tovább terhelni, életüket tovább nehezíteni. Kispestnek fontos, hogy a kicsik jó körülmények között töltsék napjaikat, ezért is örvendetes, hogy egy 2012-ben nyert pályázatból 150 millió forintnyi támogatással mintegy 500 négyzetméterrel bővítik a Csillagfény bölcsődét, amely így újabb 25, ezzel összesen 125 kispesti kisgyermek nappali foglalkoztatását biztosíthatja a bölcsőde.

Brinza Istvánné, az Egyesített Bölcsődék vezetője, a szakmai konferencia házigazdája köszöntötte kollégáit és arról beszélt, hogy miért is fontos az egészséges életmód, a korszerű táplálkozás a legkisebbeknél, valamint arról, mit tehetnek a szülők gyermekük egészségéért már magzati kortól.

Az eseményen Mihály András, a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnöke kimagasló szakmai munkájáért Nagy Ferencnének, az Eszterlánc Bölcsőde gondozójának adta át az önkormányzat elismerő oklevelét és az ezzel járó pénzjutalmat. Munkájának elismeréséül tárgyjutalomban részesült szinten ebből a bölcsődéből Tabi Tamásné technikai munkatárs is.

 

© 2008-2024 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.