A kispesti gettó

Magyarország 1944. március 19-én történő német megszállását követően a kollaboráns Szójay-kormány április 28-án rendelte el az ország zsidó lakosságának gettósítását. Ez azt jelentette, hogy a községek és falvak kis létszámú zsidóságát összegyűjtötték, és egy közeli nagyvárosba, vagy annak határában felállított gettóba, majd gyűjtőtáborba szállították. A városi zsidó közösségeket általában egy elkerített városrészben kialakított gettóban zsúfolták össze. Így történt ez Kispesten is dacára annak, hogy az akkori polgármester, Dr. Molnár József, a német megszállás után mindent megtett azért, hogy a kormány jogtipró intézkedéseit a lehető legkésőbb és a lehető leghumánusabb módon hajtsák végre.

A polgármester passzív ellenállásának köszönhetően a Budapest környéki települések közül Kispesten kényszerítették gettóba a legkésőbb a helyi zsidóságot és az akkori rendszer egyéb ellenségeit. Azonban a belügyi államtitkár, későbbi nyilas kormánybiztos Endre László nyomására május közepén Kispesten is kijelölték a gettót és megkezdődtek az összeköltöztetések.

A gettó fennállása során kispesti hatóságok mindvégig igyekeztek megfelelő életkörülményeket és jó élelmezést biztosítani a lakóknak. A túlélők visszaemlékezései szerint egyáltalán nem, vagy csak alig őrizték őket és egészen az utolsó pillanatig dolgozhattak, szabadon elhagyhatták a gettó területét, ami szökésre is lehetőséget biztosított. A csendőrség végül 1944. június 29-án éjjel 11 órakor rohanta meg gettót, amelynek több mint 3500 lakóját másnap reggel 6 órakor kihajtották a vasútállomásra ahonnan először a monori gyűjtőtáborba deportálták őket, majd onnan az auschwitzi haláltáborba.