
Elfelejtett temetők
A kispestiek által csak Öreg temető néven emlegetett Zalaegerszeg utcai sírkert legmagasabb pontján álló feszületen német és magyar nyelven hirdeti a felirat, hogy azt „Isten dicsőségére emelték Kispest buzgó polgárai ” . A kereszten az 1888-as dátum olvasható, ami azért érdekes, mert a temetőt csak 1890-ben nyitották meg.
A rejtélyre az adhat magyarázatot, hogy a keresztet eredetileg nem itt, hanem Kispest első temetőjében állították fel. Azt az emlékhelyet még 1872. február 25-én szentelte fel Tamásfy Mátyás haraszti plébános, a mai Áchim András utcai Jézus Szíve plébánia templom helyén. Innen nem messze, szintén ez idő tájt létesítették az Esze Tamás utca és a Jahn Ferenc utca sarkán az izraelita temetőt. Ezekbe a temetőkbe lőrincieket is temettek, így hamar, 20-25 év alatt beteltek. Épp ezért kellett új területet kijelölni temetkezési célból. Ekkor jött létre a ma Öreg temető néven emlegetett sírkert. A korábban felszámolt temetőket szép lassan elfeledte a helyi emlékezet.