75 éves a kispesti kőszobrász: Nikmond Beáta

Ünnepi köszöntésre készült Kispest polgármestere, Gajda Péter, amikor virágcsokorral és csokitortával a kezében bekopogtatott a 75 éves kispesti szobrászművész, Nikmond Beáta wekerletelepi kicsinyke otthonába. Néhány perc múlva azonban kalapácsot és kavicsot kapott a kezébe, amellyel „leszedhette a felesleget” az éppen készülő gránitszoborról.

Nem használok gépeket, csak kőfaragó kalapáccsal és vídia-vésővel szedem le a felesleget, majd csiszolókoronggal fordítom a formákat. Türelem és munkaszeretet kell hozzá! Azt hiszem, így dolgoztak a középkori szobrászok is – meséli, miközben türelemmel tanítgatja a hozzá érkezőket.

A kispesti születésű Nikmond Beáta 35 éve lakik Wekerlén, és semmi pénzért nem menne el innen, hiszen, ahogy mondja, „ha meghalnék, akkor biztosan feltűnne, mert itt figyelnek még egymásra az emberek”, itt mindenki tudott és tud mindenkiről mindent. De nincsenek titkok sem, nem mintha nekem olyan sok lett volna... A jó idő beköszöntével a parányi műhely az udvarral is kibővül, a szomszédok nem nagy örömére, bár mostanában már csak nagyon keveset kopácsolok – mondja cinkosan.

A kezdetektől Kispesthez kötődő művész elbeszélése szerint alig kilenc éves, amikor a család Kispipa nevű kocsmájában alaposan megfigyeli, és ugyancsak megszereti az ott megforduló vendégeket, tanulja az életet, „mert olyan gyönyörű a világ”, csak figyelnünk kell. A technikumban gyors- és gépírást tanult, de hamar megtalálja új helyét a Dési Huber István Képzőművészeti Körben, a legnagyobbaktól Laborcz Ferenctől és ifj. Pál Mihálytól tanulja a képzőművészetet.

A szobrainak csak számot, vagy legfeljebb a „figura” elnevezést adó művész, akinek egy alkotását a kispesti Városházán is megtaláljuk, pályatársaitól eltérő utat választott a szobrászatban. Constantin Brâncusi nyomán a „tiszta”, a külsőségek helyett a lényeget ábrázoló szobrászatot műveli.

A szobrászat tiszta geometria, a síkokkal kezdődik, a többi jön magától. Az egyik munka kapcsolódik a másikhoz. Soha nem csináltam, nem is csinálnék köztéri szobrot, az nem az én világom. Portréra is csak ritkán, baráti gesztusból vállalkozom – mondja, miközben a műhelyben ismeretlen ismerősök portréi között Haraszty István, Édeske hófehér gipszmása vigyázza.

Kőbe zárt érzései részletezéstől, áttörésektől mentes figurái, kettős-hármas portréi időtlenséget, mérhetetlen nyugalmat sugároznak. Bár a gránitot, a bazaltot szereti, ugyanúgy becsüli a fát is, amit általában kőkompozícióinak előtanulmányaként készít, igaz ezek önálló szobrok is. Ahogy idősödik, egyre több fát farag.

Mostanság szinte ki sem mozdul Kispestről. Egyedül él, mégsem magányos, a környéken élők, a kutya sétáltatók közössége és a művészbarátok kiváló társaságot jelentenek. De kilenc éve hűséges négylábú társa is tudja jól, ha dolgozik, senkit sem tűr maga mellett.

Magáénak tudhatja a Kő Pál alapította alternatív Munkácsy-díjat is, amelyet először neki adott a szakma 2011-ben. Nemzeti ünnepünkön a kispesti szobrászművész „valódi” Munkácsy-díjat kapott.