A boksz és KISPEST a minden!

Szántó Imre, Öcsi bá' nem örül, amikor megtudja, miért jöttem. Haragszik, egy kicsit rám, egy kicsit talán a médiára, mert nem azt írták arról a teljesítményről, amelyet ez a maroknyi létszámú, önmagát fenn- és eltartó kispesti ökölvívó klub elért a 2012-es olimpián Londonban.

És igaza van! Mert óriási az eredmény, hiszen két olimpikont indítottak útnak innen a kispesti Vas Gereben utcából: Káté Gyula a nyolcaddöntőben végzett, a fiatal Harcsa Zoli, aki akkor még alig múlt tizenkilenc éves és az olimpiai felkészüléssel egy időben érettségizett, olimpia ötödik lett. Aztán megenyhül, és rövid „gyorstalpaló” képzést tart az ökölvívás szépségeiről és veszélyeiről, a sport fontosságáról a szociálisan hátrányos környezetben nevelkedő gyerekek életében, és az edző szerepéről az amatőr sportban.

Veszélyes sportág az ökölvívás?

Nincs mit szépíteni, de a sportág filozófiájából adódóan, igen. Az ökölvívásban az ellenfél megsemmisítése a cél. A küzdelem során olyan érzékeny, úgynevezett kiütési pontokra kell célozni az ütéseket, hogy az ellenfél harcképtelenné váljon egy rövid ideig. Való igaz, hogy itt a sérülések száma ugyan kevesebb, de annál komolyabb, súlyosabb, hiszen a fejre mért ütésnek más a hatása és a következménye, mint a test más részeit érő hatásoknak. Éppen ezért, egészségvédelmi okokból kell hordani az amatőröknek a fejvédőt, de ezért van a nagyobb kesztyű is, és ugyancsak szigorúak a sportág versenyszabályai is. Olyan 18-19 éves fiatalok, mint a Zoli is, csak ritkán tudnak eredményesen szerepelni a felnőtt korosztályban, az igazán beérett, jó fizikai adottságú, megfelelő ütés-védés technikával rendelkező, akár 30 éves bokszolók között.

Ezért is nagy dolog, hogy Harcsa Zoli bejutott a negyeddöntőbe?

Zoli a 69-75 kilogrammosok között indult. Az ő súlycsoportjában nagy a súly-, a felkészülés- és felépítésibeli különbség a versenyzők között. Ő még nagyon fiatal a többiekhez képest, akik idősebbek, erősebbek és tapasztaltabbak is nála. Így még értékesebb az ő ötödik helye.

Mit mondott Harcsa Zolinak a vereség után?

Megvigasztaltam, megdicsértem, megsimogattam, egy kicsit „megbubolgattam”, mert neki akkor arra volt szüksége. Tulajdonképpen egy színvonalas mérkőzést vívott, nem volt mit szégyellnie. Az olimpián való eredményes szereplésnek óriási az erkölcsi elismertsége és így a négy évenkénti versenyzés szinte összenyomja, szorongásossá teszi a versenyzőt. Az ehhez való átlendüléshez nagy-nagy élettapasztalatra van szükség, de nemcsak a sportolónak.

Irány Rió?

Ha ez a fejlődés töretlen marad, akkor ő 2016-ban, 23 évesen lesz igazán érett arra, hogy az olimpián jól szerepeljen. Most úgy látom, elég motivált ehhez.

Mikor lesz, lehet egy gyerekből sikeres sportoló?

A gyerekek még nem tudják fölmérni mi lesz, lehet belőlük később. Arra nagyon hamar ráéreznek, észreveszik, ha jobbak az adottságaik, mint a más gyerekeknek, ez azonban önmagában nem elég! Ha nincs bennük szorgalom, kitartás, akaraterő, nem lesznek eredményesek. Ha alaptulajdonságként nincs meg a kitartás, nem lesz belőlük kiemelkedő sportember. A tehetséges gyerekek hamarabb elsajátítanak bizonyos sportmozgásokat, mint a többiek, így rövid idő alatt kitűnnek a többiek közül. Ha ilyenkor az edző nem billenti őt helyre, nem ébreszti rá, hogy a pillanatnyi sikerek rövid életűek, később már nehéz lesz.

Harcsa Zoliban mindez megvolt?

Zoli nagyon tehetséges gyerek, jó az ütem- és a labdaérzéke, szinte minden sportághoz van tehetsége. De őt is rá kellett vennem arra, hogy legyen szorgalmas. A Harcsa családban szinte mindenki sportol valamit. A 9-10 éves Zolit is hozták magukkal az edzőterembe, ott ugrabugrált, nagyon ügyesen mozgott az a kis szemüveges, pufók gyerek. Mondtam is az apjának: addig akarok edzősködni, amíg felnőtt bokszoló nem lesz belőle. Ezt ugyan hallotta a gyerek is, mégis lelépett futballozni és bokszolni KSI-be. De nem volt még 17 éves, amikor visszajött hozzám, és leigazoltuk ide Kispestre, azóta együtt dolgozunk.

Dobott már ki tehetséges, ám de fegyelmezetlen sportolót?

Igen, mert a sportág veszélyeit gyerek korom óta nagyon jól ismerem. Nem engedem a fegyelmezetlenséget a bokszteremben. Aki nem tartja be a szabályokat, nem viselkedik rendesen, annak nincs helye nálam, legyen akármilyen tehetséges is.

Miért itt Kispesten alakította az egyesületet?

A múltamban szinte minden ideköt. Két dolog fontos nekem: a boksz és Kispest. Nem volt kérdéses, hogy a 2005-ben megalakult Unió Sport Kispest Box Club nevében is szerepel a város neve. Azt szeretném, hogy a kispestiek érezzék, őket képviseljük a különböző versenyeken. De ez nem csak puszta névhasználat, hanem összefogás a sikerekért. Mert például sportszeretetből a Kispesti uszoda vezetője, Geleta Károly felajánlotta, hogy az olimpiára készülő Harcsa Zolival hetente háromszor reggel lemehettünk ingyen az uszodába edzeni.

Mi itt Kispesten nem nézhetjük tétlenül, hogy a gyerekeink mozgásszegényen élnek, túlsúlyosak. Nem elég az iskolában biztosított testnevelés, be kell csalogatni a gyerekeket a torna- és edzőtermekbe. Bár az ökölvívást én elsősorban a felnőttek sportjának tartom, de ennek játékos formája, ahol a küzdelemben kő kemény szabályokat kell betartani, és gondolkodni kell, az mindenképpen hasznos, mert fegyelemre és önállóságra szoktat. Ezért rövid távon szeretnék Kispesten egy olyan utánpótlás bázist kialakítani tizenéves koruk elején lévő gyerekeknek, akik rosszabb anyagi körülmények között élnek, nehezebben szocializálódnak, viselkedésük miatt a közösségben külön odafigyelést igényelnének. Majd közülük választanám ki azokat, akik ebben a sportágban tehetségesek.

Szeretném, mert tudom, hogy mennyire fontos, hogy legyen a kerületben egy olyan befogadó iskola is, ahol ezeknek a gyerekek a továbbtanulása is biztosítva van. Harcsa Zoli példája mutatja, hogy a versenyzés mellett lehet rendszeresen iskolába járni, eredményesen tanulni.

Feladatom nem a szónoklás az egészséges életmódról, hanem hogy rávegyem a gyerekeket arra, hogy mozogjanak, a közösségben fegyelmezetten viselkedjenek. Az edzés pedig olyan napi programot adjon nekik, amit rendszeresen végrehajtanak, hiszen az edzésre testben és lélekben is fel kell készülni.

Mi hajtja nap mint nap?

A sportban, az edzőteremben mindenki egyforma, csak a teljesítmény, a viselkedés, a közösséghez tartozás számít. Engem az ösztönöz, hogy az én bokszolóim jobbak legyenek a többieknél. Az Öcsi bácsi több embert beszélt le a bokszról, mint rá – szokta mondani Kovács „Kokó” István. A felnőttkorú bokszolóknak csak abban az esetben pártolom és javaslom a versenyzést, ha olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amellyel eredményesek. Huszonévesen csak a sportolásért űzni egy olyan sportágat, ahol az ember fejét támadják, az egészségtelen. Csak egészséges, jó idegzetű, nagy tehetségű és szorgalmas felnőtt bokszolóknak engedem a küzdelmet és pártolom a pályafutását. Például a Káté Gyula is elérte a harmincadik életévét, most már lebeszéltem arról, hogy bokszoljon. Annak látom értelmét és arra készítem fel őket, hogy a világ legjobb sportolóival vegyék fel a versenyt, csak kis létszámban edzek és versenyeztetek. Ez az én ars poétikám.

Kikre a legbüszkébb?

Azokra a bokszolókra, akik valamilyen eredményt elértek, és helytálltak későbbi életükben is. Ha név szerint kell említenem, a teljesség igénye nélkül, akkor Kovács „Kokó” Istvánt, Erdei Zsoltot, a Bedák testvéreket, Dudás Tibort, Mocsár Gyulát említeném.

Nehéz és összetett feladat edzőnek lenni...

Óriási felelőssége van az edzőnek! Az egész életével példát kell mutatnia a gyerekeknek, rengeteget számít a hitelessége. Bizalom és őszinteség ennek a különleges kapcsolatnak az alapja. Mert csak úgy lehetek igazán hatással rájuk, ha ismerem az életüket, tudom merre járnak, kivel találkoznak, hogyan tanulnak, ki az osztályfőnökük, milyenek a szüleik, milyen napi gondjaik vannak. Ezt pedig csak akkor tudom meg, ha odafigyelek rájuk. Időben és reálisan kell felismerni az egyéni lehetőségeket. Hazardírozni, hitegetni nem lehet! Edző és tanítvány igazi kapcsolata egy életre szól.