Városháza Tárlaton az Életmű-díjas képei

Jelentős szakmai elismerést kapott a kispesti fotográfus Kristóf Lajos, akinek Színek, pillanatok című kiállítása 2012. augusztus 28-án nyílt a Polgármesteri Hivatal (Városház tér 18-20.) aulájában. Nem számított rá, váratlanul érte a megtiszteltetés, esetleg egy Nívó-díjban reménykedett, hiszen „csak” fotós ritkán kap ilyen rangos elismerést. Mégis a kispesti Kristóf Lajos sportfotóst, a korábban kitüntetett Szepesi György, Vitray Tamás, Novotny Zoltán, Vass István Zoltán mellett a Sportújságírók Világnapján a Magyar Sportújságírók Szövetsége, mintegy negyven éves munkásságáért Életmű-díjjal jutalmazta.

Kristóf Lajos szobrászként kezdte pályáját, szobrai fényképezésétől jutott el a fotográfiához, és a sportfotózáshoz. Több évtizedig dolgozott a Nemzeti Sportnak (korábban Népsport), napilapoknak, évkönyveknek, képes magazinoknak, a Foci 7 rendszeresen az ő címlapjaival jelent meg. Számtalan sportnagyságot örökített meg kamerájával. Több csoportos és egyéni kiállításon szerepeltek már a képei. Legutóbbi kiállítása a KMO Előtér-galériájában volt, ahol a legendás kispesti futballistának, az 2006-ban elhunyt Puskás Ferencnek állított emléket 25 nagyméretű képpel és egy mellszoborral. Megkeresésünket visszafogott örömmel fogadta, de szívesen válaszolt kérdéseinkre.

Miért pont a foci, miért éppen Puskás?

Igazából a baseballon, a kriketten és a curlingen kívül minden sportág érdekel. Mégis fociban vagyok igazán otthon, mivel alsóbb osztályokban még közelebb voltam a labdához. Pedig azt a legnehezebb fényképezni, mert ahogy mi mondjuk, mindig pálya túloldalán van a téma, hiszen a fotográfus nem tud olyan gyorsan helyet változtatni, mint a játékosok. Ezért ehhez sok-sok türelem és kitartás kell. Kispestiként, Puskás tőszomszédságában (jelenlegi füves edzőpálya) nem volt kérdéses, hogy a sport és a labdarúgás központi szerepet játszik majd az életemben. Átjártam a Kispest-pályára az edzéseket fotózni, így kerültem egyre közelebb a sportújságíráshoz. Lencsevégre kaphattam a legnagyobb sztárokat: Pelét, Maradonát, Platinit, Albert Flóriánt, Tichy Lajost és persze Puskás Ferencet. Szerencsémre elég jó képek készültek vízilabdázókról, ökölvívókról és súlyemelőkről is.

Ez ilyen egyszerű lenne?

Persze sok esetben szerencsém is volt egy-egy jó kép elkészítésénél, de vallom, hogy a szerencséért is keményen meg kell dolgozni.

Amikor életmű díjat kap az ember, mintha ezzel lezárnák az életének egy szakaszát, mégis mi tartja tovább lendületben?

Talán az, hogy amikor elkattintom a fényképezőgépet, mindig akkor várom a legjobb képemet...