2023. június 09., péntek, Félix

Aszfaltozni tudni kell!

Kispest
2012. július 16. hétfő Írta: Csizmadia Viola

 

A kátyúk az úton a gépkocsi tulajdonosok, a repedezett járdák pedig a gyalogosok életét keserítik. A napokban, a Zrínyi utca 1-11. szám előtti járdaszakasz rendbetételével folytatódnak a felújítások kerület-szerte. Ezekre a munkálatokra 10 millió forintot különített el az önkormányzat – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől.

Mint a polgármester elmondta: a Zrínyi utcában élők már korábban jelezték, hogy a körülbelül harminc éve épült járdaszakaszon felpúposodott az aszfalt és botlásveszélyes, ezért is szükséges a felújítás mielőbbi megkezdése. A munkálatok során azonban egy újszerű, a korábbinál jóval hatékonyabb aszfaltjavítási technológiát alkalmaznak majd – meséli, amellyel tavaly ismerkedtek meg a Városüzemeltetési és Közbiztonsági Iroda munkatársai, akik miután meggyőződtek annak hatékonyságáról, idén már több helyszínen is alkalmazták azt.

Az új eljárás lényege, hogy a felújítás során a régi és sérült aszfaltot nem bontják fel, hanem az úgynevezett infraredes technológiával az úttest és a járda anyagát egyszerűen csak felmelegítik, a felületi hiányokat szükség szerint kipótolják, tömörítik, majd alig tíz perc után átadják a forgalomnak. Mivel nincsen bontás, a javítás így sokkal gyorsabb, csendesebb és hulladékmentesebb. De nem marad semmilyen hézag az új aszfaltszőnyegen, jóval kisebb a környezeti terhelés és kevesebb a szálló por is – sorolja a polgármester az alkalmazott technológia előnyeit. Ígérete szerint a megkezdett munkálatok még ebben az évben a Vak Bottyán utcában folytatódnak, ahol is teljesen repedezett, kátyúveszélyes az úttest burkolata.

 

© 2008-2023 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.