A kispesti „Sherwoodban” Robin Hoodra várnak....

A fák, a bokrok lombjainak jótékony takarásában tavasztól nyár végéig nem látszik, hogyan és hányan élnek a Ferihegyi gyorsforgalmi út melletti kiserdőben, a Határ úti metrótól egészen Kőbánya-Kispestig, ahogy a szakemberek és az itt élők nevezik, a „Sherwoodban”.

A Kispesti Polgármesteri Hivatalba szinte naponta érkezik bejelentés a kerületben élő hajléktalanokról, panaszáradat arról, hogy kéregetésükkel, de puszta jelenlétükkel miként zavarják a az aluljáróban közlekedőket, a Kispesten élőket. Hogy ezek mennyire tükrözik általában a kispestiek véleményét, nem tudhatjuk pontosan, ez azonban biztos, mind az önkormányzatnak, mind a hajléktalanoknak, mind a lakosoknak össze kell fogni azért, hogy ez a helyzet ne állandósuljon a kerületben, ne legyen örökös viták forrása, és ne ezen keresztül ítéljék meg Kispest közbiztonságát, köztisztaságát, fejlődését se az itt élők, se pedig az ide érkezők, és hogy a városrész méltó lehessen a „főváros déli kapuja” elnevezéshez.

Mivel a főváros a hajléktalanok nappali ellátást a kerületeknek adta feladatul, de a megnövekedett igények és a megsokasodott hideg napok száma miatt az ellátásban résztvevő önkormányzat és civilszervezet átmeneti jelleggel már éjszakai menedékhelyet is üzemeltetett az idén.

Tapasztalatok szerint a hajléktalanok többsége elutasítja a nagy közösségi szállók nyújtotta éjszakai lehetőséget, inkább választják az utcákat, tereket, kapualjakat és a kiserdőt, mint a tömegszállást. Mert, ahogy ők fogalmaznak, azok túlzsúfoltak és gyakoriak a lopások.

Vinczek Györggyel, a városrész szociális ügyeiért felelős alpolgármesterével, Bogó Józsefnéval, a Környezetvédelmi bizottság elnökével és Veres Barbarával, a Vöröskereszt helyi szociális munkásával meglátogatunk néhány családot az erdőben. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy a lehető legrövidebb időn belül mivel lehetne segíteni a fedél nélkül élőkön, miként lehetne a körülöttük felgyülemlett szeméthalmokat mielőbb felszámolni.

Barbara névről ismeri őket, mindenkiről tudja honnan, miért és mikor került ide, most ő kalauzol bennünket keskeny ösvényt nyitva előttünk az erdő mélyére. Közel a Határ úthoz az első „faházakban” nagymosás utáni ruhákat, makulátlanul hófehér alsóneműket lenget a kora nyári szellő a fák között kihúzott köteleken. A házakban rendezetten a szegénység.

Az erdőben lakni életforma – mondják. Aki régóta él itt berendezkedett, van akinek televíziója, mobilja is van. Télén sem fáznak, kályhával fűtenek, fa és tűzrevaló lom meg akad bőven az erdőben. Sőt, bármikor új házat is építhet az, akinek van hozzá kedve és kézügyessége.

A mosakodáshoz, főzéshez, mosáshoz szükséges tiszta vizet nagy kannákban, gurulós kocsikkal hordják a környékről. Ha dolgaikat intézésére indulnak, házaikat lakat őrzi az illetéktelenek elől. Szinte mindenkinek van kutyája.

Az erdőben élőknek nincsenek illúzióik. Örülnek, hogy az erdő tulajdonosa megtűri őket, de ha menniük kellene, nem tudják hol táboroznának le, legfeljebb átköltöznek a szomszédos erdőbe.

A legnagyobb segítség persze az lenne, ha lenne olcsón állandó fedél a fejük felett, tudnának tisztálkodni és ami talán a legfontosabb, a már megszerzett ingóságaikat biztonságba helyezni. Egy régmúlt időkben létező „munkásszálló” képét vizionálják, vagy üres önkormányzati lakások használatáról és annak rendbetételéről álmodnak. Nyugdíjat, járadékot ide ugyan nem hozza ki a postás, de a Vöröskereszt segítségével ezt és az egyéb hivatalos ügyeket is segítenek elintézni nekik.

A hajléktalanok látványát nehezen emésztik a környéken élők. A panaszáradat közepén a szemét és a piszok áll. Ha körbenézünk, igaz lehet, ám a szakembernek erről egy kicsit más a tapasztalata.

Az „erdőseim”, ahogy a napi kapcsolatban lévő Barbara nevezi őket, még életükben nem kenték be magukat márkás arckrémmel, de nem ittak 3,6 százalékos zsírtartalmú tejet, mosáshoz sem a legjobb mosóporok egyikét használják, textilöblítőről pedig már nem is álmodnak, sőt a betontömböket sem ők cipelték ide. Tehát könnyen lehet, hogy az illegális szemétlerakók mocskát is sokan az erdőben élők nyakába akarják varrni.

A jövő elég kilátástalan. Bár az erdőlakók létszáma nem növekedett ez elmúlt időben, a szakemberek attól félnek, hogy hamarosan megjelenhetnek a bedőlt devizahitelesek, a munkanélküliek, a nyugdíjasok, a jövedelmükből megélni nem tudok és félő, hogy nem csak a legszegényebbek, a nincstelenek közül.

Anyagi lehetőség hiányában az önkormányzat ebben a helyzetben egyet tehet: összefogva a terület tulajdonosával, a Vöröskereszt helyi képviselőivel és a hajléktalanokkal megpróbálják a kunyhók környékét megtisztítani a hulladéktól és kis lépésekkel haladva elviselhetővé tenni az életet az erdőben, az utcán.

A kispesti „Sherwoodban” ma még Robin Hoodra várnak....