Csirkecomb

Anyám sohasem „szerette” a csirkecombot, legalábbis mindig azt mondta, amikor az ebédnél mi mohón kihalásztuk a pörköltszaftból a legfinomabb falatokat. Ő pedig csak nézte, majd lassú mozdulatokkal villája hegyére szúrta és kiemelte a léből a csirke szárnyát.

Szeme sarkából bennünket figyelt. Mosolygott, a kezével figyelmeztetőn némán mutatott szája szegletére: vigyázz, csurog a szaft. Nem aggódott a fehér damasztért sem, pedig azon szétáradó foltot ejtett rácsöppenő pirosával a zsír.

Soha nem értettem azt sem, hogy az ő cipője nem kopik el idő előtt, neki mindig mindenre van ideje...

Ma már én sem „szeretem” a csirkecombot...... az édesanyák már csak ilyenek!

Köszönet nekik érte!

Boldog anyák napját!