A Bandi

Meghalt a Bandi, rövidhír lett belőle: „Az Újpesti vasúti hídról a Dunába vetette magát egy ötven év körüli férfi...”. Bandi nem volt még ötven. Az elmúlt két évben többször volt nehéz helyzetben, elvesztette a munkáját is. Hogy segítsen magán és a családján újból visszavette az ipart, visszaült az autóba, utoljára taxisofőrként dolgozott.

Vagyonbevallásában, ha lett volna neki olyan, nem szerepelt volna más, csupán egy alig több, mint ötven négyzetméteres panellakás a lakótelepen, egy öreg Opel és két egyetemista gyerek.

Bandinak hiába mondta a kormánypropaganda: nem hagyunk senkit az út szélén, meg hogy nincsenek megszorítások, meg hogy a kormány intézkedései a „zembereknek” jó, erősítik a középosztályt, meg hogy, aki akar az dolgozhat! Ő akart, mégsem tudott, mert hát mit ér, mihez kezd ma egy férfi, aki közel ötven?

Neki már nem volt türelme, ideje kivárni, hogy majd egyszer, valamikor, ki tudja mikor, beteljesedik az üres kormányjóslat és jobb lesz, szebb lesz itt minden. Ő már nem bírta elviselni a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság, a másra utaltság terhét.

Félő, hogy a Bandi, a „bandik” példája süket fülekre talál.

Mert ma itt hiába gyalogol több száz kilométer hóban, fagyban a munkanélküli melóssal kézen fogva az országgyűlési képviselő, ha a nagytiszteletű házelnök, aki korábban még nem adott olyan nagyon az országházi etikettre, megfeddi azért, mert nem frissen borotváltan, öltönyben érkezik a menetelés végén aznap a Parlamentbe.

Mert ma itt hiába fagyoskodik hetek, hónapok óta az újságíró az MTVA székház előtt, hogy jogait megvédje.

Mert ma itt hiába is ír nyílt levelet az egyre bizonytalanabb helyzetben élő színésznő a miniszterelnöknek arról, hogy soha életében még nem volt ilyen létbizonytalanságban.

Mert ma itt hiába is mennek tíz és százezrek az utcára tiltakozván a kormány gazdaságpolitikája, intézkedései ellen.

Mert ma itt hiába tiltja meg műveinek színpadi játszását az író, ha úgy látja, a színház rossz gazdát szolgál.

Mert ma itt hiába tüntet a szólásszabadságért, a Klubrádióért, az egyenlő bánásmódért, a munkahelyek megőrzésérét, a felsőoktatási keretszámokért, ha tetszik a szabadságért bárki, süket fülek mindenütt.

Néhány nappal ezelőtt a kommunizmus áldozataira emlékeztek.

Mi meg ma a Bandira, a „bandikra”.

Igaz ma nincs körömletépés, verés, nyirkos börtönök mélye.

De van helyette csendes lepusztulás, számkivetettség, kilátástalanság, bizonytalanság, munkanélküliség, sokaknak éhezés, nélkülözés.

Ez a mai modern Tajgetosz: eldöntik a sorsodat, kitesznek és magadra maradsz.

Ha szerencséd van, kibírod, ha nem, akkor marad a Duna, vagy valamelyik a panelház sokadik emelete.......