Erdei Zsolt országos bokszakadémiáról álmodik

Erdei Zsolt, bár nem kispesti, mégis sokkal több szállal kötődik Kispesthez, mint azt gondolná. A napokban a Köki Terminál Kackac Játszóházának vendégeként, az érettségire és ezzel párhuzamosan az olimpiára is készülő fiatal tehetség, a kispesti színekben bokszoló Harcsa Zoltán társaságában találkozott a gyerekekkel

A program előtt szívesen beszélt lapunknak a kispesti születésű bokszedzőről Szántó Imréről, Öcsi bácsiról, egy formálódó bokszakadémia nagyszabású terveiről, az imádott sportágról, az ökölvívásról, a sport fontosságáról.

Meggyógyult már a keze?

Úgy érzem, hogy nyolcvan százalékban rendben van a kezem, olyan állapotban vagyok, hogy nyugodtam belevághatnék a felkészülésbe. Ha most azt mondanák, hogy három hónap múlva meccs, nem lenne semmi gond. De sajnos még nincs kitűzve az új mérkőzés időpontja, így nem kell teljes intenzitással edzeni.

Akkor az egyik szemünk sír, a másik meg nevet, hiszen így el tudott jönni Kispestre, hogy találkozzon a gyerekekkel! Miért fontosak ezek a programok?

Nekem gyerekként mentőöv volt a sport, mert elég rossz sorsban éltem, az iskolában is sokan „cikiztek”, sokat verekedtem, nekem mindig meg kellett védenem magam. Ezért is gondolom, hogy

a gyerekeknek példát kell mutatni, hogy a sporton keresztül van kitörési lehetőség.

Mindig el szoktam mesélni, hogy amikor tíz évesen elmentem bunyózni, azzal levezettem a „fölösleges” energiámat, megerősödtem testileg, lelkileg, már nem vettem föl a bántásokat, piszkálásokat, kötözködéseket, igyekeztem kimaradni a verekedésekből, teljesen megváltozott az életem. A sportiskolában heti nyolc edzést tartottak, tanítás után, gyakran tanítás előtt is jártunk edzeni. Persze rosszalkodni, rosszalkodtunk így is, de apró csibészkedések még belefértek.

Szívesen vállalok olyan feladatokat, ahol hátrányos helyzetű gyerekek sorsát egyengetik, akik a sport segítségével válnak majd becsületes és tisztességes emberré. Ezért is lettem például a Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom (HEGYEM) nagykövete.

Az vallom, ha valaki a sportban nevelkedik, sokkal nagyobb sansza van az életben.

Ugyanolyan tanítómesterré, ha tetszik példaképpé szeretne válni, mint Szántó Imre, Öcsi bácsi?

(Ezen a pontos Erdei Zsolt huncut mosollyal ad nyomatékot Öcsi bácsi iránti tiszteletének, és a mester szóhasználatának, hanglejtésének, rekedtes hangszínének utánzásába kezd.)

Öcsi bácsi személyesen ugyan nem volt az edzőm, de amatőr pályafutásomat, a válogatott szövetségi kapitányként majdnem végigkísérte. Ő azon ritka kivétel, aki „együtt halad a korral”, nézi, ismeri a „profi bunyót”, abból merít sokat.

Bizonyos szempontból nagyon kemény edző, máskor pedig engedékeny, megértő. Kiválóérzéke van a különféle helyzetű, műveltségű, habitusú sportolókhoz, legyenek azok gyerekek, vagy felnőttek. Van mit tanulni tőle....

Van egy nagy álma....

Igen, hátrányos helyzetű gyerekeknek szeretnék létrehozni egy országos szintű bokszakadémiát, hálózatot, ahol a sport köré szerveződve, a sport nevelő hatását kihasználva tanítanánk a gyerekeket a tisztességes küzdelemre, az ökölvívásra. Erre azért is van szükség, mert sajnos manapság a sportágak közül csak kevesen választják a bokszot. Itthon előítélettel fogadják, csak a verekedést látják benne. Pedig a bokszoláshoz ész is kell ám! Maga az ökölvívás egy nemes sport, azért is hívják „vívásnak”, hiszen az öklökkel vívott küzdelemhez nem elég az erő, kell egy stratégia, hogy az ellenfél hibáit kihasználva eljussunk a győzelemig. A különféle sportcsatornákon közvetített mérkőzések sem a sportszerű bunyóról szólnak, így azok sem tesznek jót a sportág népszerűségének.

Természetesen nem tagadhatjuk, hogy a boksz nem a legfinomabb sportágak egyike, de az igazi sportember tudja, és erre tanítanánk meg a gyerekeket is, hogy aki bokszol, annak „fegyver” van a kezében, olyan pontokat ismer az emberi testen, amelyek ütése veszélyes lehet, és ezzel soha sem szabad visszaélni!