Köszönet a köz biztonságáért
Kispest
2011. december 08. csütörtök
Több mint tíz éve hagyomány már, hogy az önkormányzat megjutalmazza azokat a rendőröket, tűzoltókat és polgárőröket, akik a legtöbbet tették Kispest közbiztonságáért.
Az elismeréseket Gajda Péter polgármestertől és Lázár Tamás közbiztonsági tanácsnoktól vehették át a kitüntetett rendőrök, tűzoltók és polgárőrök. Kispest önkormányzatának képviselő-testülete Az Év Rendőre címet Méhes Dániel törzsőrmesternek, a Bűnüldözési Alosztály nyomozó tiszthelyettesének adományozta, a kiemelt súlyú, ismeretlen elkövetős bűncselekmények és betöréses lopások felderítésében elért eredményeiért, a kapitányság vezetői és munkatársai által is nagyra becsült, felelősségteljes és megbízható szakmai munkájáért.
Az Év Tűzoltója 2011-ben Batki László zászlós lett. A Kispesti Tűzőrség különleges szerkezelője, az állomány meghatározó egyénisége kiemelkedő felkészültséggel, példaértékű szaktudással végzett munkájáért, rendkívüli megbízhatósággal végzett szolgálatáért érdemelte ki az elismerést.
Móró Péter, a Kispesti Készenléti Polgárőrség és Önkéntes Tűzoltó Egyesület alapító tagja kapta Az Év Polgárőre kitüntetést, a kerület lakóinak biztonságát, a kispestiek nyugalmát szolgáló, kiemelkedő munkájáért.
A kispestieket szolgáló kiemelkedő munkájáért elismerő oklevelet és pénzjutalmat vehetett át a kerületi rendőrkapitányság kilenc munkatársa: Bogya Krisztina hadnagy, az Igazgatásrendészet főelőadója, Szűcs Zoltán Attila főhadnagy, Székely Csilla főtörzsőrmester, Németh Gyula főtörzszászlós, Dohy Mihályné közalkalmazott, Mile Anikó Réka főhadnagy, Majorné Kökényesi Gabriella főtörzsőrmester, a Gazdaságvédelmi Alosztály nyomozója, Varga László törzszászlós, az Akció Alosztály nyomozója és Takács Mária zászlós, a Vizsgálati Alosztály munkatársa.
Példamutató munkájáért elismerést kapott Baráth Csaba tűzoltó zászlós, a Kispesti Tűzőrség különleges szerkezelője, Csepregi Csaba tűzoltó alezredes, a Dél-pesti Tűzmegelőzési Régió osztályvezetője, Nagy Tamás tűzoltó törzszászlós, a Kispesti Tűzőrség szerparancsnoka és Szabó Bálint tűzoltó törzszászlós, a Kispesti Tűzőrség megbízott szolgálatparancsnoka.
Lukács Gyula, a Kispesti Polgárőr Egyesület elnöke és Somodi Roland, a Dél-pesti Autóvadász és Polgárőr Egyesület elnöke a kerület közbiztonságáért kifejtett odaadó munkájáért vehetett át elismerő oklevelet és pénzjutalmat.