
Problémás lehet a jövő évi költségvetés
Több napirend kapcsán is előkerült a nehéz költségvetési helyzet elemzése a kispesti képviselő-testület november 24-i ülésén. A képviselők, többek között, döntöttek a költségvetési koncepcióról, elfogadták a VAMÜSZ féléves beszámolóját és üzleti tervét is. A közterület felügyelet és a városőrség létrehozásával kapcsolatos előterjesztés újfent nem került napirendre, mert az előterjesztést visszavonták.
A 2012-es költségvetési koncepció kapcsán Gajda Péter fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy a korábbi évektől eltekintve jövőre nehezebb helyzetben lesz a városrész pénzügyi helyzete. Ennek oka zömében külső körülményeknek köszönhető, ugyanis több olyan törvény is változik a közeljövőben, amely drasztikusan érinti minden önkormányzat működését. Elég csak az önkormányzati törvényre, vagy a számos megszorítást tartalmazó központi költségvetésre gondolni. A módosításoknak köszönhetően több feladatot el is vonhatnak az önkormányzattól. A polgármester elmondása szerint csak az idei évben 250 millió forinttal kapott kevesebbet központi forrásokból már idén is Kispest, de a főváros is 200 millió forinttal utalt kevesebbet a XIX. kerületet megillető adókból. A kiadási oldalon ugyanakkor folyamatosan nő a szociális kifizetések igénylésének aránya.
Gajda szerint megfontolandó, hogy a kb. 500 millió forint hiány miatt az önkormányzat önként vállalt feladatainak egy részéről le kell mondani annak érdekében, hogy a kötelező feladatokat a korábbiakhoz hasonló szinten lehessen tartani. Egyben azt is bejelentette, hogy J. Nagy Éva jegyző asszonnyal együttműködve intézkedéssorozatot dolgoz ki annak érdekében, hogy az önkormányzat kintlevőségeit még hatékonyabban tudják beszedni, így emelve az önkormányzat bevételeit.
Tóthné Szabó Éva, a Fidesz frakcióvezetőjének ötlete a költségvetési lyukak betömése érdekében az, hogy az önkormányzat vizsgálja felül, milyen nagy-rendezvényeket lehetne 2012-ben elhalasztani.
Fekete László, az MSZP frakcióvezetője szerint a testület Fidesz frakciója teljesen elvesztette a szociális érzékenységét, véleménye szerint van olyan terület, ahol több száz százalékkal kevesebbet költ idén az önkormányzat. A képviselő szerint valóban nem hagynak senkit az út szélén a kormánypárti politikusok, mivel a megoldás újabban az, hogy az árokba löknek mindenkit. Egyben felkérte Tarnai Richárdot, Kispest országgyűlési képviselőjét, hogy a parlamentben képviselje hatékonyabban a városrész érdekeit, akár a kormánypárttal szembefordulva is.
Szintén a költségvetési vitában szólalt fel Vinczek György alpolgármester, aki szerint egyre nagyobb problémát jelent, hogy a munkanélküliek számára nincs megfelelő számú munkalehetőség, de a közmunka program is csak éledezik. Problémát jelent az is, hogy az uniós források megpályázása sem vált egy csöppet sem könnyebbé. Vinczek egyben indítványozta, hogy az önkormányzat jövő évi költségvetésébe tervezze be egy lift építését a József Attila Nyugdíjas Otthonba. A lift építését a testület elvetette, de a költségvetési koncepciót elfogadták a képviselők.
A Magyar Vöröskeresztnek a téli hajléktalan ellátásra biztosítandó 750 ezer forint biztosításáról alakult még ki kisebb vita. A hozzászólásokból kiderült, hogy ebben a kérdéseben a képviselők szociális érzékenysége küzdött a költségvetési nehézségek kezelésének tudatával. Végül 8 igen, 1 nem és 6 tartózkodás mellett az előterjesztés támogatása mellett döntöttek a képviselők.
A testület pozitív, támogató döntést hozott a KMO Obsitos Fúvószenei Egyesület működését segítő javaslatról is. Kettőszázezer forintot szavaztak meg a zenekar számára a kispesti képviselők. Gajda Péter előterjesztése alapján a kerület Karitasz csoportjai is kapnak támogatást, ők a rászoruló családoknak, magányosoknak, hajléktalanoknak segítenek átvészelni az év végi ünnepeket. A szervezetek összesen 600 ezer forintban részesülnek.
A testület döntésével megszüntette a Kispesti Emlékmű Alap Alapítványt.