2025. március 16., vasárnap, Henrietta

Madárbarát kerület lett Kispest

Kispest
2025. február 18. kedd Írta: Csizmadia Viola
Kispest, a fővárosi kerületek között elsőként, alapító tagként csatlakozott a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kezdeményezésével 2024. március 13-án újonnan létrehozott Madárbarát Települések Szövetségéhez (MATELOSZ). A környezetvédelemért önként vállalt és az eddig végzett feladatai elismeréseképpen kiérdemelte a Madárbarát kerület címet – jelentette be Frenyó Gábor a MATELOSZ elnöke ma kora délután a Városházán.
A szövetséget képviselő elnöktől és Márta Krisztinától, a szövetség titkárától a találkozó alkalmával megtudtuk: szövetségük egyfajta szakmai közössége a településeknek, amelyben ugyanúgy megtalálható a néhány száz lelkes kis falu, mint a nagyobb városok, például Érd, vagy a megyeszékhelyek, Győr és Székesfehérvár. A folyamatosan bővülő közösség tagjai egymást segítik majd, hiszen a szakmai találkozókon, fórumokon lehetőségük lesz elmesélni egymásnak, ki, hogyan és mit tesz hétköznapokban a madár- és természetvédelemért. Ahol a madarak jól érzik magukat, ott az ember is – hangsúlyozták a szakemberek.
A „zöld gondolat” 2006 óta tudatosan szerepel a polgármesteri és a városi programban. A fővárosban elsők között Kispesten lett külön szakirodája a polgármesteri hivatalban a fenntarthat fejlődésnek, a zöldítésnek. Ehhez kapcsolódóan, a Közpark Kft.-vel közösen évek óta folyik a kispestiek, a gyerekek és a felnőttek szemléletformálása e témában. Kispest sok mindenben élen jár a „zöld témában.” Gajda Péter polgármester példaként a városi kertmozgalom keretében nyíló közösségi kerteket említette, amelyből Kispesten már az ötödiket nyitották meg tavaly.
Varga Attila alpolgármestertől megtudtuk azt is, hogy a képviselő-testület 2024 márciusában hozott határozatában döntött a szövetséghez tartozásról. A csatlakozást megelőzően már elkészültek a biodiverz ágyások az Ady Endrei út mentén, 11 közterületi helyszínen közel 50 új madárodút szereltek fel a Közpark munkatársai azokból, amelyeket a kispesti iskolások festettek színesre, hogy segítsék a városi madarak költését. De folyamatosan lehet pályázni az önkormányzathoz környezetszépítő ötletekkel. Minden esztendőben meghirdetik a „Szebb Kispesti Környezetünkért” pályázatot is.

 

© 2008-2025 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.