2025. február 09., vasárnap, Abigél és Alex

Változások a KIFÖ életében 2024-ben

Kispest
2024. december 17. kedd Írta: Csizmadia Viola
„Kedves Kispesti Diákok!
Reméljük ez a tanév is sikeresen indult számotokra, és hogy félévzárás előtt tudtok egy kicsit pihenni a téli szünetben! A Kispesti Ifjúsági Önkormányzat (KIFÖ) testülete nevében kellemes karácsonyi ünnepeket, és sikerekben gazdag új évet kívánunk” – áll a hozzánk eljuttatott közleményükben.

De mi az a KIFÖ, és legfőképpen mit csinál? – tehetik fel a kérdést, akik még nem tudják, hogy a „nagy” képviselő-testület mellett 1997 óta létezik egy, az iskolák képviselőiből álló ifjúsági önkormányzat.
Nem könnyű a munkájuk, mert a közösségi élet, az önkéntes munka rendkívül sok szabad időt igényel a tanulás mellett, hiszen szinte minden nagyobb kerületi eseményen, rendezvényen ott vannak, és ezen kívül élik saját testületi életüket.
Szeptembertől új tagok jöttek a KIFÖ-be, amely így teljesen átalakult: Halmos Dorottya Anna polgármester és két alpolgármestere, Molnár Viktória és Séfer Fédra Kamilla vezetik a KIFÖ képviselő-testületét, amelybe a kerületi iskolák közül 12 intézményből delegáltak tagokat. Az Ady Szabó Bálintot, a Bolyai Löscher Tamást, az Eötvös Gulyás Hannát, az Erkel Szakács Vivient, a Gábor Nguyen Hong Ha Vikit, a Kós kardos Emíliát, a Pannónia Kárpáti Zalán Mórt, a Puskás Kincses Lilit, a vass Tippanucz Dánielt, a Deák gimi Halmos Dorottya Annát, a Ganz technikum Séfer Fédra Kamillát és a Semmelweis technikum Molnár Viktóriát.
Ebben az esztendőben is számtalan rendezvényen segítettek a szervezésben vagy a lebonyolításban, például a kerületi úszó- és atlétikai versenyeken.
A kerületi iskolákat képviselték a nemzeti ünnepeken tartott önkormányzati ünnepségeken, az étlapértekezleten elmondhatták a diákok véleményét a menzáról, részt vettek a „Fiatal Budapest” munkacsoport ülésén.
Szoros kapcsolatot tartanak Paróczai Anikó alpolgármesterrel, Szilas Kincső képviselővel, aki sok éven keresztül tevékenykedett a KIFÖ-ben, valamint Káposztás Nikolettával, az önkormányzat közművelődési referensével is.
A KIFÖ felnőtt tanácsadója továbbra is Mikófalvi Ágnes.

 

© 2008-2025 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.