Megkezdődött a közösségi tervezés a Katica utca Egészséges utcává átalakításáról
Kispest
2024. február 16. péntek
Írta: Csizmadia Viola
Azután, hogy a képviselő-testület februári ülésén egyhangúlag rábólintott arra, hogy Kispest Önkormányzata a „TOP_Plusz- 4.1.1-21 Egészséges utcák program” keretében pályázatot nyújt be a Vak Bottyán utca és a Kossuth téri piac között lévő Katica utca komplex felújítására, a társadalmi egyeztetés részeként lakossági egyeztetés, közösségi tervezés is kezdődött a lakó-pihenő övezet kialakítására – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől a tegnapi fórumon a KMO-ban.
A pályázat és a projekt előzetes tervezésével és koordinálásával megbízott Kispest Városfejlesztési és Üzemeltetési Kft. vezetője, Horváth Gyula vezette fórumon Gajda Péter polgármester röviden arról beszélt, milyen feltételek mellett vesz majd részt Kispest ezen az uniós pályázaton, miként kapcsolódik az Operatív Programhoz. A felhívás keretében közterület-megújítási projektek támogatására nyílik lehetőség, olyan átalakítások lesznek, amelyek elősegítik a mozgásban gazdag, aktív és mikromobilitásra épülő, így a gyaloglást és kerékpározást előtérbe helyező napi életvitelt; a városi életminőség javítását szolgáló zöld infrastruktúra előtérbe helyezését, mennyiségi és minőségi fejlesztését; befogadó, minden társadalmi rétegnek vonzó, aktív időtöltést lehetővé tevő környezet megteremtését.
A program alapját a brit „Healthy Streets” elnevezésű módszertan adja, ami több európai és
ausztrál nagyvárosban alkalmazott és bevett beavatkozási csomagot foglal magában. A
módszertan budapesti környezetbe való átültetését a Fővárosi Önkormányzat Kispest
Önkormányzatával közös tervezésben és programalkotásban kívánja előkészíteni, amelynek
pénzügyi forrását az „Egészséges utcák” pályázati kiírás teremti meg. A Fővárosi
Önkormányzat a projektben nem konzorciumi partner, hanem szakmai segítségnyújtással
támogatja Önkormányzatunk pályázatát, ennek keretösszege 24,5 milliárd forint, ezen osztoznak majd a fővárosi kerületek, akár 50 pályázatra is számítanak. Így vélhetően majd önkormányzati forrásra is szükség lesz, de ez a növekvő zöldfelület és az autós forgalomkorlátozása miatt bele illik a kerület zöldprogramjába. Sikeres pályázat esetén majd 48 hónap áll majd rendelkezésre a program megvalósítására – tette hozzá a polgármester.
Horváth Gyula ügyvezető a fórum első felében arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy mi minden történt eddig az előkészítés során. A Katica utcára bizony ráfér az alapos felújítás – hangsúlyozta, majd ismertette annak az online kérdőíves felmérés eddigi eredményét, amelyben a kispestiek elmondhatták, mit gondolnak a Katica utca átalakításáról. Az eddig beérkezett majd hetven válasz alapján el mondható, hogy sokan szükségesnek tartják a felújítást, üdvözlik az átalakítást, és az új funkciók megjelenését pl. kiülők, autómentesség, a területen.
Az ügyvezető emlékeztette a jelenlévőket, hogy nem ez az első közösségi tervezésben készülő terület a kerületben, hiszen a piac melletti, ma már rendezett parkoló, ahol korábban porban és sárban össze-vissza parkoltak az autók, valamint az Eötvös iskola melletti KRESZ-park is közös elgondolások alapján alakult olyanná, amit ma már a kispestiek elfogadnak, szeretnek.
A fórum további részében az előzetes terveket készítő szakemberek ismertették elképzeléseiket. Az utak felújításának tervezésével megbízott Viktor Attila a koncepció kialakításánál kiemelte, hogy bizony alaposan megváltozik az utca képe és forgalma, hiszen az utcaszintet a legtöbb helyen járdaszinthez emelik. A zöldfelület növelésével a közút 3,55 méter széles lesz csupán, így 20 kilométeres korlátozással, lakó-pihenő övezeti célforgalom lesz súlykorlátozással csupán a Katica utcában, ahol a jelenlegi párhuzamos parkolás is megszűnik.
A kérdésekre válaszolva Varga Attila alpolgármester megnyugtatta a lakókat, hogy az itt lakóknak és a hozzájuk érkező vendégek parkolására lesz lehetőség a jelenlegi nagy parkolóban. De arról is beszélt az alpolgármester, hogy ezzel a beruházással egy új városközpont is kialakulhat a KöKi-től az Üllői útig.
A zöldfelületek és egyéb funkciók kialakítását tervező Szalay-Szakály Zsuzsanna csapata a területet három nagy részben fejlesztené, elsősorban a gyalogos és kerékpáros forgalomra zöldítené, illetve gyerekek és családok, az idősek szabadidős helyszíneként képzeli el. Így lenne a területen fittnesz-park az idősebbeknek, „okospad” Wifivel a fiataloknak, a bíróság jelenleg parkolónak használt udvarán olvasókert alakítható majd ki.
A tervek szerint a területről eltűnnének a lengőkábelek, amelyek a föld alá kerülnének.
Az elkövetkező időszakban a terület faállományának állapotfelmérését végzik majd el a szakemberek.
A közös gondolkodás és tervezés sikeres pályázat esetén tovább folytatódik.