Míg a nagypolitika egyik fele azon rugózik, hogy miként értékelje a Nemzeti Múzeum igazgatójának gyors menesztését, a másik fele pedig örömünnepet ül a rapid siker felett a gyermekek és a fiatalok védelmében, addig itt a végeken a szociális területen dolgozók azon törik a fejüket, az általuk gondozott családok, hajléktalanok, fogyatékkal élők, egyedülállók miként élik túl az idei telet, lesz-e mit tenni az ünnepi asztalra, kerül-e ajándék a gyerekeknek a karácsonyfa alá, jut-e téli cipőre, ha mégis lesne a hó.
Nehéz helyzetben vannak az ágazatban dolgozók, mert a tényleges gyerekvédelem nem a múzeum lépcsőjén, a könyvesboltokban zajlik, hanem a hétköznapokban a családokban, a bölcsődékben, az óvodákban és az iskolákban, az utcán, amelyben a kerületi önkormányzatok szakembereinek jut a munka szervezése, a feltételek biztosítása.
Komoly szakértelmet igényel elsősorban észrevenni, ha valahol gond van, aztán meg úgy segíteni, hogy az ne sértse az emberi méltóságot, és ne sérüljön még jobban az, akit megpróbáltak kisegíteni a bajból.
Kispesten 180-an tesznek nap mint nap azért, hogy az átmenetileg vagy állandóan segítségre szorulók megfelelő ellátást kapjanak. Arról csak kevésen beszélnek, hogy a szociális ágazatban dolgozók sok-sok lemondással, nem túl jó munkakörülmények és feltételek között szinte állandóan csak adnak másoknak, ezzel szemben anyagi és társadalmi megbecsülésük ad még feladatokat a döntéshozóknak. Ők mégis szívvel lélekkel úgy végzik a munkájukat, hogy az emberi lelket is felkavaró sorsok napi nyomon követése mellett saját magukra, családjukra, egészségükre is figyelniük kell, hiszen fáradtan, kiégetten nem megy mások segítése.
November 12-én a szociális munka napja 2016 óta a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményeknél, szolgáltatóknál, illetve a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményeknél, idősek gondozásában résztvevő szolgáltatóknál, javítóintézeteknél munkaviszonyban vagy közalkalmazotti jogviszonyban álló dolgozókra kiterjedően munkaszüneti nap – áll a hivatalos közönyben, és ennyiben ki is merül az állami megbecsülés mibenléte, pedig áldozatos munkájukat nélkülözhetetlen.
