
Népszerű volt az első Kispesti Sportágválasztó
Kispest
2023. szeptember 15. péntek
Írta: Csizmadia Viola
Hat kispesti általános iskolából több mint 550 gyerek, 16 sportág, 14 egyesület volt a mai nap mérlege az I. Kispesti Sportágválasztó rendezvényen a Tichy Lajos Sportcentrumban – tudtuk meg Paróczai Anikó önkormányzati képviselőtől, aki segítőtársával, Szilas Kincsővel és a Kispesti Diákönkormányzat (KIFÖ) tagjaival remekül megszervezett rendezvénynek voltak a koordinátorai, lebonyolítói és házigazdái.
Paróczai Anikótól tájékoztatása szerint, az önkormányzat támogatásával létrejött rendezvényt kispesti gyerekek találták ki azon a tavaszi kétnapos programon, tréningen, ahol játékos formában tanultak a résztvevők az önkormányzatiságról, ahol „élesben” ki is kipróbálhatták, miként működik az önkormányzat, hogyan lesz egy ötletből, javaslatból előterjesztés, majd módosítások és vita után döntés, rendelet, megvalósuló program.
A sport, a közös élmény a legjobb formája a közösségépítésnek és a tanulásnak – hangsúlyozta a rendezvényen résztvevő Vinczek György szociális és oktatási ügyekért felelő alpolgármester, aki fontosnak tartja a fiatalok bevonását a helyi közéletbe, a döntésekbe, ezért is figyelnek oda az ifjúsági képviseletre, a diákönkormányzat működésére, minden támogatást megadnak ehhez. Nem lehet elég korán megtanulni, hogy a helyi ügyek rajtunk is múlnak, a döntések bennünket is érintenek – mondta.
A sportágválasztó rendezvény lebonyolításának körülményeiről Szilas Kincsőtől megtudtuk, hogy már első alkalommal örömmel fogadták az iskolák a részvételi lehetőséget, a Kós iskolából 8 csapatot is küldtek. A gyerekek nem „lógtak” a délelőtti tanítás alól, hiszen órarendbe illesztett két testnevelésóra volt a részvétel „fedezete”. A gyerekek külön buszokkal érkeztek és mentek vissza iskoláikba – mesélte.
Az önkormányzat ajándékai, a három elektromos roller a nap folyamán tartott sorsolásokon, amelyeket Ternyák András alpolgármester és Gajda Péter polgármester tartottak, találtak gazdára.
A napi program részeként került sor a sportcentrum területén lévő „pumpapálya” hivatalos birtokbavételére is. A gyerekek sorba álltak, hogy kipróbálhassák a különleges élményt nyújtó dimbes-dombos aszfaltcsíkot.
A programon résztvevő egyesületek és sportágak: KAC Judó Szakosztály, Kispesti Pingpong pingpong, Barcza Gedeon Sport Club sakk és go, W-Sport SE tenisz, Tájfun Sportegyesület kickbox és teakwondo, Budapest Honvéd FC labdarúgás, Kispest SE strandröplabda, Kispest SE futsal, Kispesti Női Kézilabda Klub kézilabda, Kispest SE röplabda, VUA Kerékpárszakosztály, Cowbells Amerikai Futball Egyesület, B-Cool Dance tánc, Mustang SE akrobatikus rock&roll.