2024. október 10., csütörtök, Gedeon

Idén is megérkezett Pizsó és Penda

Kispest
2023. március 02. csütörtök Írta: Varga Ibolya

 

A több éves hagyományoknak megfelelően március elsejével, a tavasz beköszöntével menetrend szerint megérkeznek a Kispesti Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat ajándékaként a bolgár testvérvárosból, Smolyanból a fehér és vörös fonalakból készített „martenica babák", Pizso és Penda. Idén is csaknem száz »tavaszi párost » kapott a kerület – tudtuk meg Vinczek György alpolgármestertől.

A bolgár néphagyományhoz kötődő bojtocskáknak szimbolikus értéke van, hiszen a jó egészség, az erő és boldogság iránti vágyat szimbolizálják, de ezeket a babácskákat a Baba Marta (Március anyó) ünnepkörben, a tavasz köszöntésére, március 1-jétől március végéig, vagy az első gólyák, fecskék érkezéséig, vagy az első rügyek fakadásáig hordanak a bolgárok.

Pizso, a férfi bábu általában fehér, míg a női Penda pedig vörös színű. A fehér szín a tisztaság és a szellem jelképe, a vörös az életet és a szórakozást jeleníti meg. Ilyen bojtocskákat afféle amulettként is adnak egymásnak az emberek Bulgáriában.

A mondák szerint Március anyót nem szabad ingerelni, mert rossz időt küldhet az emberekre. A martenicát mindig csak ajándékként kell adni, a bolgárok soha nem vesznek vagy készítenek saját maguknak.

A bolgár népszokásról a kispesti Szivárvány óvodában is megemlékeztek, ahol Kőváry-Hadzsipetkova Mónika, nemzetiségi elnökhelyettes és Hadzsikosztova Gabriella a budapesti Malko Teatro igazgatója a díszítés fonására, illetve viselésére tanították a gyerekeket.

 

© 2008-2024 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.