2023. június 02., péntek, Kármen és Anita

Új tűzfalfestmény köszönti az érkezőket

Kispest
2022. október 10. hétfő Írta: Csizmadia Viola

A napokban megújult a két kerület határán lévő Hunyadi utca 168. szám alatti ház tűzfalán lévő rajzos üdvözlő kép , így frissen festett városcímer köszönti a XX. kerület, Erzsébet felől Kispestre érkezőket – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől.

A polgármester kérdésünkre elmondta: nem ez az egyetlen tűzfal a kerületben, amelyet valamilyen tervezett festett alkotás díszít. Példaként az Ady Endre úton lévő Rusz-Bazsant park egyik oldalának tűzfalát, Rupaszov Dániel streetart festményét említette, amelyet az önkormányzat tulajdonában lévő építési telken átmenetileg kialakított parkkal együtt 2014. október 7-én adtak át a kispestieknek. Ez a festmény is alaposan megkopott már, így várható, hogy az elkövetkező időszakban helyére új alkotás kerülhet.
A most elkészült tűzfalfestést a Neopaint Works Bt. munkatársai alkották szeptember végén. Ezt a csaknem 70 négyzetméternyi területet a tervezéssel együtt mintegy 5 nap alatt állványokról festették a tűzfalra – meséli Jankovits Barnabás, a Bt. ügyvezetője, akitől megtudhattuk azt is, hogy a városcímer alá kissé megdöntött Budapest térkép miatt egy izgalmasabb, 3D-hatású képet láthatunk a megszépült felületen.

 

© 2008-2023 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.