2021. szeptember 27., hétfő, Adalbert

Akarom? Akarom! – családtámogatási modellprogram

Kispest
2018. október 01. hétfő Írta: Csizmadia Viola

 



A napokban lezárult az Akarom! családtámogatási modellprogram, amelynek lelke Szigetvári Györgyné Rozika, a Kispesti Karitász vezetője, aki egyben Kispest díszpolgára is, az ő segítségével kapcsolódhatott a kerület a programhoz – tudtuk meg Vinczek György alpolgármestertől.

Vinczek Györgytől megtudtuk azt is, hogy Kispesten 50 család kapcsolódhatott be a Kispesti Forrásházban szervezett programba. Az alpolgármester fontosnak tartotta, hogy a program a gyerekekre is koncentrált, hiszen a szülők is azért küzdenek, hogy a gyermekeiket felnevelhessék, taníttathassák, egy jobb életet biztosíthassanak nekik.
A Katolikus Karitász tavaly szeptemberben innovatív fejlesztési modellprogramot indított azzal a céllal, hogy a nehéz anyagi helyzetben élő gyermekes családoknak anyagi, szociális és mentális segítséget nyújtson. A modellprogramhoz Nógrád megyén kívül Kispest csatlakozott még. A program keretében összesen 100 mélyszegénységben élő családnak segítettek komplex szolgáltatásokkal, anyagi támogatási formákkal annak érdekében, hogy a résztvevők pénzügyi tudatossága növekedjen, költségvetésük kiegyensúlyozottabbá váljon, megtakarítást érjenek el.. A program során 4 alkalommal tartottak foglalkozásokat többek között egyfajta életvezetési tanácsadást, családgondozást, takarékoskodásra való felkészítést. A programban azok a családok vettek részt, akik akartak is tenni azért, hogy életükben, szociális helyzetükben pozitív változások következzenek be.

 

© 2008-2021 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.