Mackó minden mennyiségben - Méhész Ottóné mackógyűjtő

Csaknem ötezer különféle méretű, nemzetiségű, alapanyagú mackóból áll a csecsemő- és kisgyermekgondozó-gyógypedagógus alapvégzettségű Méhész Ottóné, Éva gyűjteménye, amelyből a KMO-ban rendezett kiállításon már kaphattak ízelítőt a kispestiek. Az interjú során természetesen macis csokival díszített keksszel és macis bögrében szervírozott teával kínál, amelybe természetesen macis csuporból nyomja a mézet. Az irigylésre méltó gyűjteményen túl emberi önzetlenségének legszebb példája, hogy élő donorként adta tavaly októberben egyik veséjét a család barátjának, wekerlei kórustársa férjének.

Mielőtt a macikról beszélnénk, elmesélné, miért döntött úgy, hogy 63 évesen élő donor lesz? A Wekerlei Szent József plébánia kórusában énekelek évek óta. Kórustársam férjének öröklött vesebetegsége van, és amikor egyszer „arra járva” meglátogattam őt a kórházban, ahol éppen kezelésen volt, csak ennyit mondtam az ajtón belépve: „Nem hoztam semmit enni és inni neked, de tied az egyik vesém, ha kell”. És aztán a többi jött magától. Egy év múlva beváltottam ígéretemet. Fel sem merült bennem, hogy ne így cselekedjek, egy nagy kalandnak fogtam fel. Ilyen egyszerű ez…

És akkor most jöjjenek a macik! Melyik volt az első?

Több mint húsz évvel ezelőtt legkisebb fiúnk iskolai ünnepségén egy kislány kezében volt egy nem túl szép, de nagyon kedves szürke mackó, amely állandóan oda vonzotta a tekintetemet. A műsor után a kislány először csak két hétre „adta kölcsön” a kabaláját, majd egy erdei iskolai táborozás után a közös napok emlékére barátságból nekem ajándékozta maciját, megalapozva ezzel a gyűjteményemet. Ezért is szoktam szeretetgyűjteménynek nevezni a mackósereget, mert munkatársaktól, barátoktól, ismerősöktől, családtagoktól kapott mackókkal gyarapodott, de szaporodik még most is folyamatosan a kollekció. Még különösebb alkalom, név- vagy születésnap sem kellett a mackókapáshoz, mert sokan „csak úgy neked…” hoztak macikat.

Melyik a legkedvesebb és a legkülönlegesebb?

Botond fiam kiskamasz korában karácsonyra varrt mackója, amit a dédnagymamája kis házában varrogatott titokban nekem, talán az a legkedvesebb. A Vándor kórusban egy kórustársam ötven éven keresztül hordott magával a táskájában egy macit, amely alig egy arasznyi, és gyerekjáték hiányában női selyembugyiból készítette a nagynénije a második világháború után. Ezt kaptam meg tőle, ami kimondhatatlanul megható gesztus volt tőle. De van olyan macim is, amely ugyanebből a nehéz történelmi időszakból származik, és bútorszövetből készült.

Mekkora a legnagyobb és a legkisebb?

A legkisebb mackóm alig néhány centiméter, mondhatni gyűszűnyi. A legnagyobb macink éppen nincs kitömve, mert a bundája tisztítás alatt van, de az már ember nagyságú.

Milyen anyagból készítenek mackókat?

Szinte mindenből! Persze klasszikus macik fűrészporosak voltak és dörmögtek, de van nekem mackóm bőrből, plüssből, fonalból, sőt alpaka szőréből készült is.

A maci csak a gyerekeknek kedves?

Bizony nem! Amikor a kispesti gondozási központban dolgoztam és mentálhigiénés szakemberként kijártam beszélgetni az idősekhez, láttam az otthonukban, hogy az ágyuk szélén bizony ott ült a féltve őrzött gyermekkori babájuk mellett a mackójuk is. Ezek a tárgyak végigkísérik az embert egész életében. Azt gondolom, hogy a mackó a szeretet egyik megtestesítője, és minden korosztálynak társai lehetnek. A játékmaci szinte mindenkit megérint valamilyen formában. Atilla fiam (ö így használja – a Szerk), aki néha sokallotta a mackók számát az otthonunkban, még ő is rendszeresen megsimogatta a szekrény tetején ülő medvét, mert „fincsi” volt a szőre.

Kell a macikat karbantartani?

A mackók nagyon hamar porosodnak, ezért ha nincsenek kiállításon, akkor a legtöbb maci becsomagolva várakozik. Egy-egy kiállítás után bizony meg kell őket varrogatni, ki kell őket szellőztetni. Egyszer voltak a mackóink egy olyan kiállításon, ahol főzés is volt, onnan rettenetesen „konyhaszagúan” jöttek haza. Amelyik olyan anyagból van, azokat ki szoktuk mosni. Jelenleg az ötezerből már több mint kétezer „fürdött”, a többiek még várják a napos időt, mert az udvaron szoktuk őket szárítani. A nem mosható macikat nedves kefével tisztítjuk.

Van lelke a maciknak?

Hogyne lenne! Nem mindegyik macinak volt könnyű élete. A kiállítás előtti és utáni ki-becsomagolásnál édesanyámmal, aki állandó segítségem a mackók utaztatásában, rendszeresen beszélgetünk velük.