Forgon Miklós, a díjazott művelődésszervező

A Kispest Közművelődésért emlékplakettet idén Forgon Miklós, a KMO Művelődési Ház művelődésszervezője vehette át a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen a Wekerlei Kultúrházban. A díjátadást elismerő vastaps kísérte.

Kollégái mesélték, hogy aznap az amúgy is szűkszavú fiatalember hosszú percekig meghatódottan ült némán az irodájában és hitetlenkedve nézte a Tihanyi Viktor szobrászművész tervei alapján készült díjat.

Látható módon nagyon meglepődött, megilletődött a díjátadón.

A KMO-ban az intézményvezető Gábor Ilonán kívül szinte senki nem tudta, hogy én kapom idén a díjat, ő pedig titokban tartotta az utolsó pillanatig. Nem is azon lepődtem meg igazán, hogy én kaptam a díjat, hanem az érintett meg nagyon, hogy az ünnepség résztvevői mennyire örültek ennek.

Miért választja ezt a nem túl jövedelmező foglalkozást, a művelődésszervezést egy fiatalember?

A véletlenek hozták így. Mivel nem vették föl az ELTE TTK földrajz szakára, Szegedre pedig nem akartam menni, így a Magyar Honvédség Művelődési Házában a dekorációs részlegen kezdtem el dolgozni. A tervem az volt, hogy majd a következő évben újra felvételizek. De aztán mivel megtetszett a művelődési házi élet, meg elkezdtem egy lakberendező iskolába is járni, így ott ragadtam. Aztán innen már egyenes út vezetett a népművelés felé. A főiskolai szakdolgozatom témája a drogokkal volt kapcsolatos, ez később jól jött a KMO-s felvételi beszélgetés során az itt már akkoriban néhány éve működő „Mondj nemet” prevenciós program miatt. Aztán már a KMO-s évek alatt végeztem el posztgraduális képzésben a Pécsi Tudományegyetem kommunikáció szakát.

Minden nap Újpestről jár Kispestre…

Újpestre csak hazajárok, nincs különösebb kötődésem a kerülethez annak ellenére, hogy ott élek már 1987 óta. Valójában sokkal inkább kispestinek érzem magam, hiszen itt szinte mindenkit és mindent megismertem 15 év alatt. Újpest remek hely amúgy. Közel a Duna, a Népsziget, klassz a helyi könyvtár, a zenei gyűjteménye a legjobb Budapesten!

Sok minden történt az elmúlt 15 évben…

Valóban. A megvalósítandó ötleteknek csak saját energiáim és a kivitelezéshez szükséges anyagiak szabnak csak gátat. Amióta itt vagyok, számtalan már meglévő programot gondoltunk újra, azokat frissítettük, kiegészítettük. Így például a KMO egyik legismertebb programját, a Mondj nemet! Programot, komplex prevenciós programmá alakítottuk át. A legális szerek, az alkohol, a cigaretta, az energiaitalok veszélyeire is felhívjuk a figyelmet, az új designer drogokkal is foglalkozunk. Az éves konferenciánk, amely mindig valamilyen aktuális témát dolgoz fel országosan ismertté vált. De akkreditáltattuk a kerületi összefogással létrejött K.I.A.B.Á.L. prevenciós társasjáték, játékvezető képzését is.

Új műfajok is otthonra leltek…

Az intézmény teljes felújítását követően lettek rendszeresek az Előtér Galéria kiállításai is, ahol gyakran első vonalbeli kortárs művészek kapnak lehetőséget kiállításra. De nem hagyhatom ki a felsorolásból azokat a rendhagyó irodalomórákat, amelyek kortárs dalszövegeket helyezték általános irodalmi kontextusba. Pszichológiai témájú előadóestek, kabaré, interaktív kiállítások, és még sokáig folytathatnám a sort. Rengeteg programunkra érkeznek más kerületekből, sőt pestkörnyéki településekről is látogatók.

Egy kisvárosi mozi is jó lenne?

Jó bizony! Mivel Kispesten már nem működik egyetlen filmszínház sem, ezért is találtuk ki azt a tematikus filmklubot, amely már a negyedik vetítésénél tart, és sok-sok érdeklődőt vonz. A Gépész Filmklub vetítései és az azt követő beszélgetések annyira inspirálóak, hogy már azon törjük a fejünket, hogy mi módon tudnánk a kamaratermünkből egy „majdnem” mozit létrehozni nagy felbontású anyagokat vetíteni képes projektorral, fix hangrendszerrel. Reméljük, egyszer adottak lesznek a pénzügyi feltételek a megvalósításhoz.

Sokszor kongattak már vészharangot a művelődési házak fölött…

A kultúra fogyasztása ma is pénzkérdés. Akinek több pénze van, nyilván többet tud költeni mozira, színházra, könyvre, kiállításra, koncertre. Nem biztos azonban, hogy több igénye is van, de nagyobb a hozzáférés esélye ezekhez! Nekünk az a feladatunk, itt a KMO-ban, hogy az ide járó embereket olyan kultúrafogyasztáshoz szoktassuk hozzá, amely bátor, önálló gondolkodásra ösztönöz, elgondolkodtat, kérdezni tanít. Marcuse szerint egydimenzióssá válnak az egyének, a fogyasztás marad az egyetlen dimenziójuk. Kritikus gondolkodás, önálló vélemények megfogalmazása kell ahhoz, hogy többdimenziós individuumok maradhassunk. Ne feledjük, a társadalom, mint fogalom, egy absztrakció. Az egyének sokasága viszont csak akkor ad többet, ha ezek az egyének többdimenziósak tudnak maradni. Egy önkormányzatnak elemi érdeke, hogy itt helyben olyan kulturális életet tartson fenn, amelynek megtartó ereje van, hiszen Kispesten élni nemcsak azt jelenti, hogy lakásom van itt, hanem azt is, hogy szeretek itt élni, mert otthonos, kulturált, zöld, biztonságos a város. Akkor van fejlődés, identitás, lokálpatriotizmus, ha az itt élők nyitott, értelmes, gondolkodó emberek. Ami az utcán, az otthonok ajtaján kívül történik is fontos számukra. Ennek kialakításához és fenntartásához elengedhetetlen a jó közoktatás és közművelődés.

A KMO több mint művelődési ház?

Itt Kispesten szinte mindenkinek van valamilyen kötődése az intézményhez. Azok a gyerekek, akik elkezdenek ide járni kisgyerekként, mert a szüleik elhozzák őket ovis táncra, vagy ovis színházbérletre jön hozzánk az oviból, egészen sokáig, általános vagy középiskolás korukig itt maradnak. Legközelebb pedig általában akkor találkozunk velük, amikor a saját gyerekeiket hozzák hozzánk. Azt gondolom, hogy a kispestiek büszkék arra, hogy itt Kispesten szép, igényesen kialakított a művelődési házba jöhetnek. Sajnos a fővárosban nem minden kerület büszkélkedhet ilyen minőségű művelődési házzal, mint a miénk, vagy a Wekerlei Kultúrház. Ha itt helyben meg tudjuk adni az itt élőknek a hozzáférést minőségi kulturális eseményekhez, akkor nem kell a városba utazniuk, ami messze van, és plusz kiadásba kerül. A nyugdíjasoknál például nagyon fontos, hogy a programok kora délután kezdődjenek, és a szubjektív biztonságérzésük miatt még világosban hazaérhessenek.

Ez mind szép, de hogyan lesznek a források?

A KMO Művelődési Ház fenntartója Kispest Önkormányzata, de mint mindannyian tudjuk ezek a bevételek részben az itt élő emberek adóiból származnak. A befizetett adókból lesz oktatás, kultúra, úthálózat. Ezért nagy a felelősségünk abban, hogy a befizetett adók jól hasznosulva, minőségi közművelődés formájában segítsék az itt lakókat. Szeretném azt hinni, hogy jut majd egyszer több közművelődésre és nyilván az abban dolgozók bérére is. Minden tevékenységünkre sajnos nem elég az önkormányzati támogatás, a művelődési házaknak bizonyos programjaik megvalósításához pályázniuk kell. Ha forráshoz jutunk ilyen módon, megvalósul a program, de előfordul, hogy a bejáratott programot a következő évben már nem tudjuk folytatni, mert nincs rá új pályázat kiírva. Az belátható, hogy minden ilyen tevékenységnél fontos a hosszú távú stabil működés. Nem beszélve arról, hogy egy-egy pályázat rengeteg adminisztrációval jár, sok energiát igényel a pályázótól. De mondok más nehezítő tényezőt is, a színháztermünk színpad mérete valamint a nézőtér 200 - 220 befogadóképessége ahhoz kicsi, hogy igazán minőségi, ezért nyilvánvalóan drágább előadást gazdaságosan idehozzunk. Nyilván többségben vannak az olyan programjaink, amik nyereséget termelnek, és ezekből lehet olyan programokat finanszírozni, amik nem hoznak bevételt, mint a kiállítások, a prevenciós program, vagy olyan programokat is megvalósíthatunk, amelyek önállóan nem tudnak gazdaságosan működni. Az oktatáson és a közművelődésen nem lehet spórolni, rövidtávon kényelmes és olcsó megoldásnak tűnhet, de hosszabb távon mindig visszaütnek ezek a megoldások. Nagyon sok esetben tudjuk a pénzhiányt lelkesedéssel és ötletekkel kompenzálni, de tudomásul kell venni, hogy a minőségi kultúraközvetítéshez pénz kell. Azok a nagyszülők, akik úgy ismerik a KMO-t, hogy „Melós” már egy 21. századi KMO-ba hozhatják az unokáikat. A világ folyamatosan fejlődik, és nekünk tartanunk kell vele a lépést, de ezeknek a zömében technikai kihívásoknak ma már pusztán lelkesedésből megfelelni nem lehet.