Mester Gyöngyi, a kispesti Aranyanyu

Fenekestül fordult fel néhány hétre Mester Gyöngyi élete azon a novemberi napon, amelyen a Richter Gedeon Nyrt. gáláján, a szociális szférában dolgozók közül az elsők között az Aranyanyu Díjat átvehette. A mindig mosolygós, csupa derű Mester Gyöngyi munkavállalási tanácsadó a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrumban.

„Valójában egy varázsló. Mosolygós tekintetével, tenni akarásával, nagyszerű ötleteivel munkát, önbecsülést teremt ott, ahol már mindenki elhitte, hogy nincs mit tenni.”

Miként tudott megbirkózni a hirtelen jött nyilvánossággal, a médiaérdeklődéssel?

Mindent elmond erről a helyzetről a keresztfiam summás véleménye: most minden veled van tele! Bizony szokatlan volt, hogy amikor a szavazás elkezdődött és a nevem, az arcom megjelent az újságokban, az interneten, megszólítottak az utcán, biztattak, a díjátadó után pedig gratuláltak, és nem csak az ismerősök. De civilként bizony furcsa volt az sok interjú, riport, televíziós szereplés, fényképezés, és az ezekkel járó szervezés, „felhajtás” is.

Tudja, hogy ki jelölte Aranyanyunak?

Igen, de a történet igazán még tavaly kezdődött, amikor is kolléganőm (Budai Alexandra) nevezett a díjra, amelyet az alapítók, a Richter Gedeon Nyrt. és Rácz Zsuzsa író azért találtak ki, hogy bemutassák azokat az oktatásban, az egészségügyben és a szociális szférában dolgozó nőket, akik sokszor a háttérben, minden elismerés nélkül végeznek felbecsülhetetlen értékű munkát. Tavaly nem kerültem be a döntősök közé, idén viszont az Aranyanyu csapata gondolta úgy, hogy néhány embert a tavalyi jelöltek közül újból „elővesz”. A szavazás nyilvánosan, de az aktuális állás ismerete nélkül zajlott az interneten. A gálán az utolsó pillanatig nem tudtam, hogy díjazott leszek, vagy sem. Igazi meglepetés volt!

Tavaly átvehette a Kispesti Önkormányzat elismerő oklevelét is.

Ez az elismerés annak a majd két évtizednek szólhat, amelyet itt a kerületben eddig eltöltöttem. Amikor ide költöztünk Kispestre, szociális asszisztensként kezdtem el dolgozni az akkor családsegítőben. Különböző feladatokkal bíztak meg, kihívások elé állítottak, és sikeresen vettem az akadályokat. Azóta is mindig az új utakat keresem, és azt, hogyan tudok a legtöbbet segíteni azoknak, akik hozzánk fordulnak. Engem mindig megtalálnak a feladatok, és én is a feladatokat.

Álláskereső klubot vezet munkanélkülieknek, és egy egyedülálló konstrukciót hozott létre...

A dolog egy nagyon egyszerű megfigyelésen alapult: miért kell szemetet szednie, söprögetnie, gereblyéznie a közterületen annak a szakembernek, akinek a szaktudásának megfelelő munkát is lehetne szervezni. Így jött az a gondolat, hogy alakítsunk egy olyan karbantartó brigádot, amely a szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű családok lakásfelújításánál segédkezne közmunkában. Ez több szempontból hasznos, hiszen a közmunkások úgy kaptak segítséget, munkalehetőséget, hogy közben adtak másoknak. Nem csak a lakások szépültek meg így, hanem a karbantartó brigád tagjai is visszakapták önbecsülésüket, és volt olyan is, aki azóta már el tudott a szakmájában újból helyezkedni. Büszke vagyok rá, hogy az ötletből azóta országos modellkísérlet is lett.

17 éve töretlenül hisz abban, amit nap, mint nap csinál. Mi ad még mindig erőt, ehhez a cseppet sem könnyű munkához?

Az apró, mindennapi sikerek, és az innováció, azaz az új lehetőségek keresése. Vagy például az, ha egy rosszkedvű, magukat fölöslegesnek érző munkanélküliekből álló társaságból, egymásért drukkoló, önmagukért küzdeni, tenni tudó és akaró, tevékeny közösség alakul, amelyben mindenki boldogabb lesz, mint az előtt volt. De talán az a legfontosabb, hogy akik hozzám fordulnak segítségért, hisznek abban, amit mondok, és bíznak abban, amit javaslok.