2023. június 09., péntek, Félix

Bárdy György 90

Kispest
2011. máj. 26. csütörtök Írta: Nagy István

Kilencven évvel ezelőtt Kispesten született mindannyiunk Jumurdzsákja, Bárdy György színművész, Kispest Díszpolgára. Tanulmányait a Szegfű utcai Elemi iskolában kezdte, majd a Deák Ferenc Reálgimnáziumban folytatta. A színjátszással is itt, a Kispesti Református Ifjúsági Egyesületben ismerkedett meg.  Tizenhárom évesen már a református templom kertjében lépett fel saját színjátszó csoportjával.

Tizenhat éves korában Várkonyi Zoltán, a neves színész és rendező, egy előadás után ígérte meg a tehetséges ifjú színészpalántának, hogy szerződteti. Bárdy észben tartotta az ígéretet. Miután 1945-ben elhallgattak a fegyverek, máris kopogtatott Várkonyi Művész Színházbeli szobájának ajtaján, aki azonnal szerepet kínált neki a Makrancos hölgyben. Ekkor ismerkedett meg Jávor Pállal, a kor nagy színészbálványával, aki annyira megkedvelte a tehetséges, ám saját lakással nem rendelkező Bárdyt, hogy befogadta pasaréti villájába.

Színházi szerepei mellett gyakran játszott filmekben is. Maradandót alkotott a Valahol Európában, A csodacsatár, vagy A tettes ismeretlen című filmekben. Az ígéretesen felfelé ívelő karrier azonban majdnem kettétört, amikor 1959-ben a szocialista erkölcs elleni vétség vádjával örökre eltiltották a színi pályától. Három esztendeig erdészként dolgozott, majd 1962-ben Kecskeméten újra színpadra léphetett, ám Budapestre csak két évvel később térhetett vissza.

Legkedvesebb szerepének az Egri csillagok félszemű törökjének, Jumurdzsák megformálását tartja. Az élő legenda számára nagy örömet jelentett, hogy a közelmúltban háromszor is alkalma nyílt újra eljátszani Jumurdzsák szerepét. Újraélhette a szerepet a Nagy könyv című műsorban, a Magyar Vándorban, illetve a Jumurdzsák gyűrűje című interaktív film apropóján.

Bárdy György kora ellenére kitűnő egészségnek örvend. Saját bevallása szerint ezt a tenisznek köszönheti. A játékot csak négy évvel ezelőtt hagyta abba. Kondíciójához az is hozzájárult, hogy soha nem ivott, nem élt éjszakai életet, előadás után sietett haza. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem csapta szívesen a szelet a szebbik nemnek. Fiatalabb korában veszedelmes nőcsábász hírében állt, kétszer meg is nősült. Második feleségére hatvanévesen talált rá, hatvannégy évesen lett apa, Anna lányát az élet nagy ajándékának tartja.

Művészi munkáját 1958-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1983-ban érdemes művész, 2000-ben kiváló művész lett. 1991-ben a Magyar Köztársaság Zászlórendjével tüntették ki. 2005-ben lett Kispest Díszpolgára. Amikor 85 évesen megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a csillaggal kitüntetést, arra a kérdésre, hogy mi az, amin változtatna életében, így válaszolt: „minden úgy van jól, ahogy történt.”

Bárdy Györgynek ezúton is kívánunk Boldog Születésnapot és Jó Egészséget!

A mellékelt videón veszi át a Bárdy György a Díszpolgári címet: KATT

(MTI/Magazinlapok)

 

© 2008-2023 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.