2024. október 10., csütörtök, Gedeon

Mérsékelten eredményes testületi

Kispest
2011. máj. 17. kedd


Furcsa élményben lehetett része annak, aki ma követte a kispesti testületi ülés történéseit. A napirendet rendben elfogadta a testület, de az új SZMSZ elfogadását követően a zárt ülésen valami történhetett, ugyanis határozatképtelenség miatt berekesztették a testületit. Információink szerint a Kispesti Vagyonkezelő Műszaki Szervezet új vezetőjének kinevezése kapcsán alakult ki újból nézeteltérés a frakciók között.

 

A mai testületi ülésen ismét megváltoztatták a képviselők azt a Szervezeti és Működési Szabályzatot (SZMSZ), amelyet néhány hónapja alkottak. Erre részben a korábbi verzió hiányosságai, hibái miatt, másrészt a jogalkotási törvény változása miatt volt szükség. A testület két legnagyobb frakciója egyetértett abban, hogy jobb lett az új SZMSZ. Az MSZP-s alpolgármester azonban módosítót nyújtott be azzal kapcsolatban, hogy a szociális ügyekről hogyan döntsenek a jövőben a képviselők. A jelenlegi rendszer ugyanis megnehezítette a segélyek kiosztását. Az előterjesztést leszavazták.

A Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor csak az SZMSZ jobbá tételéről beszélt és megdicsérte saját képviselőtársait, majd a munkában résztvevő hivatali apparátust is.

Ezt követően zárt ülést rendelt el Gajda Péter polgármester, ugyanis személyi ügyek következtek a napirenden. Információink szerint a Kispesti Vagyonkezelő Műszaki Szervezet új vezetőjének kinevezése kapcsán alakult ki újból nézeteltérés a frakciók között. A Fidesz ragaszkodott volna egy új vezető kinevezéséhez, ám ehhez nem volt meg az elegendő szavazatuk. Az alkalmi többség tehát nem jött létre, így a Fideszes képviselők jobbnak tartották, ha nem folytatják a munkát. Ekkor kellett határozatképtelenség miatt beszüntetni az ülést.

Gajda Péter polgármester nem kívánta kommentálni a történteket, csupán annyit mondott lapuknak, hogy sajnos, a történtek miatt a kerület számára fontos ügyekben nem születhetett döntés. Ilyen a Forrásház projektje, vagy a 2011-2014-re vonatkozó Kispesti Gazdasági Program. Arra a kérdésre, hogy mikor folytatódhat a munka, még nem tudott válaszolni.

© 2008-2024 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.