„Ej, haj, száll az ének, zeng az ének, szép az élet...”

Az éneklés elválaszthatatlan az emberi léttől, közösségépítő szerepe, összetartó ereje vitathatatlan. Az anyák, mióta a világ a világ, énekelnek csecsemőiknek, a népi hagyományban a lányok, az asszonyok a temetéseken, az esküvőkön, téli estéken a fonóban, nyáron marokszedés, máskor tehénfejés közben, a legények a kocsmában, a mulatságokon, a szerelmes férfiak a lányok ablakai alatt fakadtak dalra, csak úgy önszórakoztatásból, jó kedvükben, bánatukban, vagy csupán virtusból.

A különböző szakmáknak, foglalkozásoknak, a halászoknak, a bányászoknak, a kanászoknak, a közösségeknek is megvoltak a maga dalai, énekei, amelyekre büszkék voltak a közösség tagjai, szívesen fújták, ahogy mondani szokták, önként és dalolva. Az évtizedek alatt azonban ezek valahogy, a jókedvünkkel együtt kikoptak hétköznapjainkból, jöttek helyettük másféle kötelező dalok. Tény, hogy mintha mostanság nem dudorásznának, urambocsá fütyörésznének felszabadultan, spontán „azemberek” sem otthon, sem máshol. A gyerekek pedig az óvodában még igen, iskolás korukban már nem nagyon szeretnek énekelni, szinte nem is ismerik a magyar népdalokat.

Kodály és Bartók országában elnémultak, daltalanokká váltak volna az emberek?

Erre a nem mostanság keletkezett problémára egy kórustalálkozón kipattan a miniszteri fejből az újabb nagy ötlet: a mindennapi testnevelés mellett legyen mindennapi éneklés, nem énekóra, hiszen amúgy is sok órában tanulnak a gyerekek az iskolában, hanem közös dalolás, mert hát dalolva szép az élet! Hogy mit fognak majd énekelni, mikor, hol, és hogyan, erre a kórus-szakma rohanvást keresi a megoldást. Ahogy képviselőjük egy interjúban fogalmazott, „kihallgatást” kértek a minisztertől, és megbeszélték a legfontosabbakat. Munkacsoport is alakult, gőzerővel dolgoznak.

Biztosak lehetünk abban, hogy hamarosan majd dalra fakadhatnak gyerekeink vezényszóra, kényszeredetten, kötelezően, mert hiszen volt már ilyen (is), és fújhatják:

„Ej, haj, kis barátok, kis fiúk és kis leányok,
Ej, haj, víg dalunktól hangos lesz a föld.
Élet újul, munka pezsdül, és a föld új arcot ölt,
Ej, haj, csüggedőnek friss üdítőt tölt.”