2021. szeptember 27., hétfő, Adalbert

Tavasszal már fogadhat betegeket az egynapos sebészet

Kispest
2021. június 14. hétfő Írta: Csizmadia Viola

 

Ha minden a tervek szerint halad, 2022 márciusában már gyógyíthatnak betegeket a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI) harmadik emeletén kialakított egynapos sebészeten – tudtuk meg azon a bejáráson, amelyet ma tartottak az intézményben.

Az önkormányzat gazdasági nehézségei ellenére az elmúlt időszakban is ugyancsak sokat költött a helyi egészségügyi ellátásfejlesztésére, így a KEI műszerparkjának és épületének korszerűsítésére. Ennek egyik legfontosabb, és talán a legjelentősebb állomása ez az állami, önkormányzat és intézményi összefogásból, több mint egymilliárd forintból (építés és műszerezés) megvalósuló beruházás, amelynek befejezésével egy olyan „kis kórház” lesz Kispesten, ahol rövid várakozási idő után néhány óra alatt megoldást kaphatunk a felmerülő egészségügyi problémáinkra – mondta Gajda Péter polgármester, akit a mai bejárásra elkísérte Dódity Gabriella önkormányzati képviselő, valamint Kertész Csaba és Varga Attila alpolgármesterek.

Most még a „rombolás” időszakát éljük az intézményben, de hamarosan teljesen átalakul az intézet harmadik emelete, hiszen a nettó 401 millió forintos építkezés után egy tágas gyógyító részleg várja a kispestieket, ahol lesz két műtő is. A járvány tavaly alaposan megnehezítette a közbeszerzést és az építkezés tervezését. De mára már biztos, hogy nem kell változtatnunk az elképzeléseinken, nem kell szűkíteni a szakmai protokollokon, lesz többletforrás az igényes kialakításra, felszerelésre. Az építkezéssel párhuzamosan megkezdődik majd a műszerek közbeszerzése is. Ma úgy látjuk, szakemberben sem lesz hiány – tájékoztatta a jelenlévőket az intézmény főigazgató-főorvosa, dr. Kumin Marianna.

A majdani egynapos sebészet profiljában, mint általában máshol is, első helyen szerepel majd a szemészet, kiemelt helyen a sebészet, elsősorban a hasi laparoszkópos eljárások, de lesz majd lehetőség a bőrelváltozásokkal kapcsolatos beavatkozásokra, kisebb ortopédiai javításokra. Az egynapos sebészet lényegét jól tudjuk majd teljesíteni, hiszen az ide érkező betegeket 3-6 óra alatt ellátjuk, és ők a megfigyelés után 30 percen belül megközelíthető tartózkodási helyükre térhetnek vissza – teszi hozzá dr. Kumin Marianna.

A főigazgató kérdésünkre elmondta azt is, hogy a harmadik emeleten lévő szakrendelések, az urológia, a sebészet, a gasztroenterológia, az intézményben, részükre kialakított szinten már zavartalanul működnek.

Dódity Gabriella tájékoztatása szerint a 2017-ben létrehozott 50 milliárdos keretösszegű Egészséges Budapest program keretében Kispest tavaly szinte a legtöbb forrást kapta az egynapos sebészet kialakítására a kerületek között. Ígéret van arra, hogy az új egynapos sebészetre digitális mammográfia is érkezhet majd – mondta.

 

© 2008-2021 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.