Bőröndökbe tették a múltat a hatvanadik évfordulón
Alapításának hatvanadik évfordulóját ünnepelte a Hungária Általános Iskola és Kollégium. A születésnapot színes műsorral, kiállítással és régi diák-, tanártalálkozóval tették még emlékezetesebbé.
Dékán Zsuzsától, az intézmény szabadidőszervezőjétől megtudtuk, az eseményre meghívták az iskola tanulóit, kollégáit, a szülőket, segítőiket és támogatóikat, a volt tanítványokat és munkatársakat, a fővárosi, kerületi intézmények vezetőit és munkatársait. A meghívásunkat sokan elfogadták, többek között Burány Sándor, Kispest országgyűlési képviselője, valamint Paróczai Anikó, a körzet önkormányzati képviselőjét, a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúsági és Egészségügyi Bizottság elnöke. Külön örültek annak is, hogy intézményük volt dolgozói közül a három legmeghatározóbb személyiség is még itt lehetett. Ők itt nem vendégek, sokkal inkább családtagok. A hungáriások nagy családjának tagjai – hangsúlyozta Dékán Zsuzsanna, majd név szerint is említette Dr. Lehoczki Jánosnét, Éva nénit, intézményük egykori igazgatóját, Sidó Gyulánét, Ildi nénit, intézményünk előző igazgató helyettesét, aki ebben a minőségében hosszú évtizedeken át segítette a kollégák munkáját és ő az, aki az intézmény eddigi, összesen öt igazgatója közül hárommal is együtt dolgozott, valamint Gémes Antalt, Tóni bácsit, a hatvanadik évfordulós esemény korelnökét, a legendás pedagógust.
Fejes István, az intézmény jelenlegi vezetője azokra az időkre emlékezett, amikor 1959-ben az akkor kerületi tanács elhatározta, hogy a wekerlei 4. számú általános iskolából olyan bentlakásos intézményt csinálnak, ahol olyan családok gyermekeit helyezik majd el hétfőtől szombatig, akik rendszeres felügyelet mellett élhetnek és tanulhatnak. Az átszervezés egy nyár alatt megtörtént, szeptemberben 180 tanulóval megalapították a bentlakásos intézményt. Fejes István röviden arról is beszélt, hogy bár folyamatosan csökkent a gyereklétszám, az intézmény 1961-ben a szomszédod óvodaépülettel bővült, 1994-ben a tetőtérrel növekedett a gyerekek nevelésére szánt tér, és 2004-ben korszerű tornatermet is kaptak. Korábban kerületi tanácsi intézmény 1975-ben fővárosi, majd 2016-tól állami fenntartású lett. Szép volt ez a hatvan év – összegezte az igazgató.
A fenntartó nevében Bak Ferenc, a Külső-Pesti Tankerület igazgatója úgy vélte, hogy az oktatási intézmények sorában a Hungária, a maga hatvan évével még igazán „fiatalkorú” intézménynek számít. Egy iskolánál nem az életkor a legfontosabb, hanem az, hogy mit ad a gyerekeknek, milyen pedagógusok dolgoznak benne, és hogy a gyerekek hogyan emlékeznek majd arra az iskolára, ahol tanulta. A Hungária, amely minden időszakban kiemelt szerepet játszott a fővárosi oktatásban, gyermeklétszámát tekintve egy igazán családias „hetesiskola”, ahol igyekszenek a családot minden szempontból pótolni, helyettesíteni a hét öt napján. Bak Ferenc ez alkalommal átadta az intézmény vezetőjének a hatszázezer, szabadon felhasználható forintról szóló dokumentumot.
Kispest alpolgármestere, Vinczek György a kerületi önkormányzat nevében köszöntötte a születésnapos intézményt, és arról beszélt, hogy az évek alatt remek kapcsolat alakult ki az iskolával, rendszeresen támogatják tehetséggondozó programjaikat, iskolai eseményeiket. Az alpolgármester szólt az ünnepségen résztvevő gyerekekhez is, akik lehet, hogy még nem is tudják, milyen szerencsések, hogy ide járhatnak, itt élhetnek, mert igazán kiváló és remek pedagógusok gondoskodnak róluk, oktatják, nevelik őket.
Az ünnepi műsort a Gyertyák című dallal nyitotta az iskola kórusa. Ezzel is emlékeztek azokra a munkatársakra, tanítványokra, akik már nincsenek velük.
A műsor további részében az elmúlt évtizedek „sikerszámait”, az iskolai ünnepeken és más, külső helyszínen tartott rendezvényeken szerepelt produkciókat vették elő, majd következett a 60-ból 3 című produkció, amely A Heti hetes című nagy sikerű műsor hungáriás változata. Ezt követte a Comedia Hungaria oratorikus szösszenet, Karinthy Frigyes: Az emberke tragédiája című művének a kollégium történetéhez adaptált, zenés, multimédiás átdolgozása az iskola tanárainak közreműködésével.
Az ünnepi műsor után a programok folytatódtak. Megnyílt A Hungária ’60 című, „bőröndbe rendezett” kiállítás, amelynek koncepcióját Baranyi Éva, a kollégium nevelőtanára találta ki, és a tárgyak összegyűjtése is az ő munkáját dicséri.
A nap zárásaként a vendégeket sétára invitálták az épületben, így feleleveníthették a régi, szép emlékeket.