2022. augusztus 16., kedd, Ábrahám

Mennyire becsületesek a budapestiek?

Budapest
2011. szeptember 09. péntek Írta: Nagy István

Aki már járt a Nyugat-Dunántúlon biztosan találkozott házak előtt álló eladó nélküli kis standokkal, ahol az ember maga döntheti el, hogy fizetés nélkül elveszi az árút, vagy a lelkiismeretére hallgatva annak ellenértékét bedobja a kihelyezett becsületkasszába. Sajnos, ez a Sopron és Szombathely környékén elterjedt gyakorlat az ország többi vidékén nem biztos, hogy működne. Sok helyen nem hogy az árúnak, hanem a becsületkasszának is lába kelne. Most egy érdekes kezdeményezés azt vizsgálja, hogy miként viszonyulnak a budapestiek a becsületkasszához.

Nyugat-magyarországi példát követve, PR kampánya részeként, egy bank két becsületkassza elvén működő vízautómattá állított fel a fővárosban. Egyet Budán a Kolosy téren, egyet Pesten a Bajcsy-Zsilinszky út - József Attila utca sarkán. Az automaták mindenkit kiszolgálnak, az embernek magának kell el eldöntenie, hogy hajlandó-e fizetni a félliteres szénsavas ásványvízért. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a budaiak és a pestiek egyformán becsületesek, vagy éppen becstelenek. A jelenlegi állás szerint a két városrész fej-fej mellett áll, 44-44% azoknak az aránya, akik fizetnek, ugyanakkor a többség 56% inkább ingyen szolgálja ki magát.

(Forrás: HVG)

© 2008-2022 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.