2025. március 16., vasárnap, Henrietta

Újabb társadalmi kihívások a gyermekvédelemben

Kispest
2025. február 25. kedd Írta: Varga Ibolya
Nehezedő társadalmi körülmények között végzik napi feladataikat, gyakran testi, lelki épségüket is veszélyeztetik munka közben a kerületi gyermekvédelemben tevékenykedők, például a családgondozók, a védőnők – hangzott el ma délelőtt az önkormányzat rendezvényén, ahol a kerületi gyermekvédelmi és gyermekjóléti jelzőrendszer tavalyi tevékenységét, működését értékelték a Forrásházban.
Minden esztendőben törvényi kötelezettségének tesz eleget az önkormányzat, amikor tanácskozásra invitálja a kerületi gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjait, az iskolai, óvodai és bölcsődei jelzőrendszeri felelősöket, tanácsadókat, védőnőket, gyermekorvosokat, szociális- és gyermekjóléti intézmények, az önkormányzat, a tankerület, a kormányhivatal képviselői.
A fórum elején, a kerületi jelzőrendszer működését is érintő néhány fontos személyi változásról is tájékoztatták a résztvevőket. Február elején nyugdíjazása miatt leköszönő intézmény- és szakmai vezetőt, Sárkány-Balogh Csillát Kádár Imre váltja a Forrásházban. Ezzel összefüggésben a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum (KSZSZC) általános intézményvezető-helyettese Friedrich Gábor, a Család- és Gyermekjóléti Központ szakmai vezetője lett. Néhány hónapja Horváth Sándor személyében új vezető van a Családok Átmeneti Otthonának (CSÁO) élén is.
Bár az országos gyermekeket, a gyermekvédelmi intézkedések, változások érintik a kispesti intézményeket is, a ma tanácskozás során elsősorban a helyi ügyekre, megoldandó feladatokra, itteni nehézségekre, a munka során adódó eredményekre, jövőbeni elképzelésekre, javaslatokra koncentrálunk, de közben lélekben készülünk miként reagálunk majd például ha majd minden szakmai egyeztetés nélkül kötelező lesz az óvodákban külön csoportot és programot kialakítani az iskolába készülő gyerekeknek, vagy lesz-e válaszunk majd, ha tényleg jegyet kapnak a kompetenciafelmérőikre a tanulók, amelyek eredményei több iskolában már eddig is presztízskérdésnek számítottak, a felmérőkre felkészítették a gyerekeket. Mindemellett keressük azokat az okokat, összefüggéseket, amelyek érintik a szélesebb értelemben végzett gyermekvédelmet. Éppen ezért lobbizni fogunk a képviselő-testületen belül azért a szociális programért, amely a CSÁO-ban évek óta folyik, amelyben az ott élő két család a program végeztével szociális bérlakásban folytathassa önállóan az életét. De minden fórumon kiállunk a szociális ágazatban dolgozókért, társadalmi és anyagi megbecsüléséért, amely az utóbbi években cseppet sem lett jobb, sőt – mondta bevezetőjében Vinczek György, a kerületi gyermekvédelmi rendszer működését is felügyelő alpolgármester.
Sármai Kornél, a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai vezetője hozzászólásában elmondta: az elmúlt években a szolgálat életében nem volt jelentősebb személyi változás. Bár 14 százalékkal, 200 fővel nőtt tavaly az ellátottak száma, de ezt stabilitásként, az ellátórendszerbe vetett bizalomként értékelik a szakemberek. Pozitív fejleményként megtudtuk azt is, hogy lassan tíz hónapja működtetik a szolgálat dolgozói azt az ifjúsági klubot, amelyet saját erőből és kezdeményezésből ők hoztak létre, ezzel egy újabb közösséget biztosítanak a hozzájuk érkező gyerekeknek.
Friedrich Gábor, a Család- és Gyermekjóléti Központ szakmai vezetője néhány adattal is szolgált: Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum 400-500 családdal áll rendszeres kapcsolatban, ami csaknem 9000 18 év alatti gyereket jelent. Az évi közel 500 jelzésből legtöbb jelzés még mindig az iskolákból, a köznevelési intézményekből érkezik a jelzéseket gyűjtő és összesítő KSZSZC-hez.
A kerületi rendőrség munkatársai és a kerületi védőnők is hatékony tagjai a jelzőrendszernek. Remek az együttműködés a kerületi rendőrkapitánysággal, ahol már külön munkatárs tagja a kerületi gyermekvédelmi jelzőrendszernek, így közvetlenül elérhető a segítség egy-egy konkrét ügyben.
Örvendetes, hogy míg korábban az oktatási intézmények szemérmesebbek, szégyenlősebbek voltak a jelzések küldésében, mára mintha ez egy kicsit bátrabbak lennének ebben, sőt ma már véleményeket is mondanak és segítséget is kérnek a szakemberektől.
Tavalyhoz képest 30 százalékkal emelkedett a védelembe vett gyerekek száma. Ebből továbbra is magas az úgynevezett kötelező védelembe vétel, amely elsősorban például iskolai hiányzásból adódott korábban, most azonban az egyéb családi okok miatti védelembe vétel száma növekedett.
Friedrich Gábor mondandójában most is kiemelt hangsúlyt kapott a média szerepe a szociális területen dolgozók munkájának megítélésében. Véleménye szerint a média leginkább a súlyos, deviáns esetekről számol be, kevés a sikerekről, pozitív, példamutató esetekről szóló beszámoló, pedig ezek a kirívó esetek a gyermekvédelmi munka csupán kis szeletét mutatják.
A szakmai vezető egy jelenségre is felhívta a jelenlévők figyelmét: az elmúlt időszakban azt tapasztalták, hogy mivel jelentősen megnövekedett az egyik helyről a másikra vándorló családok száma, Kispesten különösen sokan laknak albérletben, ezzel párhuzamosan nehezedett meg a szakmai munkájuk is. Ezek a családok más kerületekből, vidékről érkeznek, gyökértelenek a kerületben, vándorló életmódjuk növeli szociálisan hátrányos helyzetüket.
A centrum munkáját kezdetek óta, 27 éve vezetőként is irányító Vighné Vincze Erzsébet, a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum vezetője a szakellátás hiányosságára hívta fel a figyelmet, ami érinti a kerületben folyó alapellátást, hiszen hely- és munkaerőhiány miatt gyakran nem tudják a gyerekeket szakellátásba küldeni. Komolyan nehezíti a szakmai munka elvégzését, hogy egyre idegesebb az a társadalmi környezet, amelyben a családok és a gyerekek élnek. Ezért családgondozóink már nem mehetnek egyedül sem családlátogatásra, sem pedig a folyamatban lévő ügyeket sem intézhetik egyedül. Gyakrabban éri atrocitás munka közben munkatársainkat, mint korábban, amely helyzeteket igyekszünk jól kezelni, többé, kevésbé sikerrel – mondta.
Jó hír viszont, hogy talán jó úton halad az önkormányzati Tanoda létrehozása, mert van esély arra, hogy egy dán pályázat keretében források is lesznek annak kialakításához, de erre még néhány hónapot kell várni – jelentette be Vighné Vincze Erzsébet.
Sajnos a védőnők továbbra is egyedül járják saját körzeteiket, nem könnyű az ő dolguk sem – tudtuk meg a fórumon. A napokban rangos szakmai elismerést, Steller Mária védőnői díjat kapott Csató Károly Zsoltné Jutka, a Forrásházban dolgozó területi védőnő. A díjat a prof. dr. Kopp Mária és férje, Skrabsk Árpád által 2009-ben alapított Három Királyfi Három Királylány Alapítvány (HKHKA), a Nemzeti Népegészségügyi Központ védőnői szakterületével együttműködve hozta létre 2020-ban – mondta Kissné Fodor Emese, a Dél-Pesti Centrumkórház (DPC) Budapest és Pest Vármegyei Védőnői Szolgálat mentorvédőnője.
A házigazda Forrásház Gondozási Központ képviseletében a leköszönő igazgató, Sárkány-Balog Csilla mindenkinek megköszönte a munkában eltöltött közös éveket mindazoknak, akik segítették szakmai és vezetői tevékenységét. A mi munkánkban a hívó szó a prevenció. Míg korábban úgy kellett unszolni a segítség kérőket, hogy vegyék igénybe szolgáltatásainkat, az elmúlt években a kispestiek nemcsak megismerték az intézmény tevékenységét, hanem igénylik is azokat. A mentális kultúra fejlesztésének eredménye, hogy sokakban megérik a felismerés, ha külső segítségre van szükség. Míg a működési engedély hivatalosan 85 főre szól, addig jelenleg 100 főre bővült az ellátottak létszáma, naponta 3-4 új érdeklődő is van, és már létezik egy kb. 25 fős várólista is. De senkit sem küldünk el ellátatlanul – zárta a programot Sárkány-Balog Csilla.

 

© 2008-2025 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.