Az államalapítás ünnepén
Ünnepi beszédében Varga Attila alpolgármester az európai integráció és a nemzeti identitás kapcsolatát állította a középpontba. Mint mondta, Szent István az államalapítással Európa részévé tette országunkat, és alapokat fektetett le, amelyek meghatározzák nemzeti identitásunkat és jövőnket.
Arról beszélt, hogy „ez a nap nemcsak a múlt felidézésére szolgál, hanem arra is, hogy újra megfogalmazzuk, mit jelent számunkra Európa, és hogyan tudjuk megőrizni és erősíteni helyünket ebben a közösségben. Szent István király felismerte, hogy Magyarország jövője szorosan összefügg Európa sorsával. Azzal, hogy bevezette az országot a nyugati keresztény nemzetek családjába, biztosította, hogy a magyar nemzet fennmaradjon, és azt, hogy a kontinens kultúrájának, gazdaságának és politikájának szerves része legyen. Ahogy Szent István egykor a nyugati kereszténységet választotta, mint az európai értékekhez való kapcsolódás eszközét, úgy ma nekünk is meg kell találnunk a módját annak, hogy megőrizzük és tovább erősítsük hazánk helyét a kontinens nemzeteinek családjában. Az európai közösséghez való tartozás ma is biztosítéka a stabilitásnak, a békének és a fejlődésnek.”
Varga Attila elmondta, első királyunk bölcsessége abban is megmutatkozott, hogy tudta, „a hatalom és a siker önmagában nem elegendő, ha nem párosul olyan alapvető értékekkel, mint az irgalmasság, az igazságosság és a szeretet.” Szent István király fiához, Imre herceghez intézett intelmeire utalva hangsúlyozta: „ezt az örökséget nekünk is tovább kell vinnünk, ha méltóak akarunk lenni az európai közösséghez. Az európai közösség részeként kötelességünk, hogy ezen alapelvek mentén építsük a jövő Magyarországát, és hogy minden körülmények között hűek maradjunk Szent István király örökségéhez” – fogalmazott.
Az alpolgármester rámutatott, az ünnep lehetőséget ad arra, hogy megvizsgáljuk, hol tartunk, és mit tehetünk még közös hazánk és Európa érdekében. „Olyan világban élünk, amely gyorsan változik, és amelyben a nemzeteknek folyamatosan szembe kell nézniük új kihívásokkal. Azonban bármilyen kihívások is érnek minket, ha összefogunk, ha megőrizzük nemzeti identitásunkat, és ha ragaszkodunk Szent István örökségéhez, akkor továbbra is képesek leszünk megőrizni hazánk szabadságát és függetlenségét.”
Arra emlékeztetett mindenkit, hogy „az európai közösséghez való tartozás nem jelenti identitásunk feladását, hanem éppen annak megerősítését. Szent István korában az európai integráció a túlélést jelentette a magyarság számára, ma pedig a fejlődés és a biztonság záloga. Ma, amikor megszegjük az új kenyeret, gondoljunk arra is, hogy milyen közös értékeket tartunk magunk is fontosnak. És emlékezzünk arra is, hogy a múlt tisztelete mellett a jövő építése is feladatunk. Legyünk büszkék arra, amit elődeink elértek, és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy gyermekeink is egy erős, független Magyarországon élhessenek, amely szerves része Európának” – zárta beszédét Varga Attila.
Az ünnepi beszédet követő Együtt a magyarság című zenés irodalmi műsorban közreműködött Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművész és Újvári Gergely operaénekes.
A kispesti ünnepség koszorúzással zárult. Az önkormányzat képviseletében Vinczek György és Varga Attila alpolgármesterek helyeztek el koszorút a szobor talapzatán. Koszorúval emlékeztek az államalapító királyra a Jobbik, a KDNP, az MSZP, a Párbeszéd, a Momentum a DK és a Fidesz kispesti szervezetei, a Kispesti Evangélikus Gyülekezet, a Kispesti központi Református Egyházközség, a Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia és a 301-es Kazinczy Cserkészcsapat, a Kispesti Véradók Egyesülete, a Kispesti Kertbarát Klub, a Kispesti Nyugdíjasok Szociális és Érdekvédelmi Egyesülete (KINYE), a Kispesti Nyugdíjasok és Mozgássérültek Klubja, a Nyugdíjas Pedagógusok Egyesülete Kispest és a Gazdasági Ellátó Szervezet (GESZ).