2024. október 10., csütörtök, Gedeon

Elkezdődött a nyugdíjasház energetikai felújítása

Kispest
2024. augusztus 26. hétfő Írta: Csizmadia Viola
A ház külső szigetelésének munkálataival megkezdődött, és ha az időjárás megengedi, várhatóan még az idén befejeződik a nyugdíjasház energetikai felújítása pincétől a padlásig a József Attila utcában – tudtuk meg a helyszínen Horváth Gyulától, a Kispest Kft. ügyvezetőjétől és Ternyák Andrástól, a felújítást felügyelő alpolgármestertől, akik rövid lakógyűlés keretében tájékoztatták az ott lakó időseket az őket érintő munkálatokról.
Ez alkalommal is kértük az idősek türelmét a felújítással járó hang- és porterhelés miatt. Jó hír viszont, hogy a nyílászárók cseréjekor senkinek sem kell kiköltöznie, mert egy-egy lakás esetében a csere két-két nap alatt teljesen lezajlik. A lakóknak csupán a cserére kijelölt egy napon kell néhány órára a lakásba a munkásokat beengedniük, bútoraikat, ha szükséges összetolniuk. A felújítás után az épület külsőleg is megszépül, melynek költsége nettó 134 millió forint, valamint energetikailag is jóval hatékonyabban működővé válik – mondta Ternyák András alpolgármester az intézmény közössége terében tartott rövid tájékoztatón, ahol igyekeztek megnyugtatni felújítással együtt járó kellemetlenségektől aggódó öregeket.
Kérdésekre válaszolva Horváth Gyula, a Kispest KFT. ügyvezetője arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a nyílászárók cseréje szeptember 5-6-án indul és csupán néhány napig tart majd, és a munkások lakáson belül ugyancsak „tisztán dolgoznak”. Hogy kire, mikor kerül majd sor, arról időben egyeztetnek az érintettekkel. Élénk érdeklődés kísérte a meglévő redőnyök, szúnyoghálók és klímák sorsát, amelyre mindketten megnyugtató választ adtak. Mint elmondták: ahol volt redőny, ott a szakemberek visszaszerelik ezeket, de minden lakásban a nyílászárókon kialakítják a redőny és a szúnyogháló felszerelésének lehetőségét is, hogy a későbbiekben, ha valaki szeretné ezeket, ne legyen ennek akadálya azok hiánya. A külső homlokzat felújítása során külön ügyelnek a településképi előírásokra mind a nyílászárók, virágtartók kinézeténél, mind pedig a klímák visszaszerelésénél.
Bár a mostani felújításnak nem része, de a nyugdíjasház aulájának, közösségi terének légkondicionálásának megoldása külön program keretében később valósul majd meg – hangsúlyozták a szakemberek.
Mint arról már korábban beszámoltunk városképileg megújuló épülettől a felújítás után a számítások szerint 25-30 százalékos energia-megtakarítást várnak a szakemberek. Ezt a megtakarítást az alábbiakkal érik el: a ház bitumenes lapostetős szerkezet, amelyre most újabb 10 centiméteres kőzetgyapotos szigetelés és PVC-burkolat kerül. Hasonlóképpen újraszigetelik a pinceteret is. A meglévő, már balesetveszélyes nyílászárókat 2 rétegű korszerű műanyag nyílászárókra cserélik.

 

© 2008-2024 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.