2025. március 16., vasárnap, Henrietta
HÍREK
Egy hét, ami a nőkről szól, de nem csak nőknek »
Március 3-án rendkívüli egészségügyi programmal indult az Otthonunk női szemmel elnevezésű programsorozat a Kispesti Egészségügyi Intézetben (KEI), ahol komplex gyakori női betegségekre koncentráló szűrőprogramon vehettek részt a kerületben élő lányok, asszonyok. A továbbiakban a hét minden napján lesznek a nők társadalmi helyzetéről, testi- és lelki jóllétéről szóló programok, előadások, találkozók – mondta a programsorozat megnyitóján hétfőn délelőtt Paróczai Anikó alpolgármester a KEI-ben.
Újabb társadalmi kihívások a gyermekvédelemben »
Nehezedő társadalmi körülmények között végzik napi feladataikat, gyakran testi, lelki épségüket is veszélyeztetik munka közben a kerületi gyermekvédelemben tevékenykedők, például a családgondozók, a védőnők – hangzott el ma délelőtt az önkormányzat rendezvényén, ahol a kerületi gyermekvédelmi és gyermekjóléti jelzőrendszer tavalyi tevékenységét, működését értékelték a Forrásházban.
Madárbarát kerület lett Kispest »
Kispest, a fővárosi kerületek között elsőként, alapító tagként csatlakozott a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kezdeményezésével 2024. március 13-án újonnan létrehozott Madárbarát Települések Szövetségéhez (MATELOSZ). A környezetvédelemért önként vállalt és az eddig végzett feladatai elismeréseképpen kiérdemelte a Madárbarát kerület címet – jelentette be Frenyó Gábor a MATELOSZ elnöke ma kora délután a Városházán.
Nem várt sikert hozott az adománykörhinta »
A tervezettnél jóval több, 1,7 millió forint értékű adományt tudunk most átadni a Shopmark adventi „körhintás” gyűjtéséből a Kispesti Esély az Integrációért Alapítványnak. Az összegből az Alapítvány a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum Családok Átmeneti Otthonában (CSÁO) lakó, hátrányos helyzetű családokat és gyermekeket segítik – mondta Toperczer Kata, a Shopmark marketingmenedzsere a mai adományátadón.
Kispest
2024. augusztus 01. csütörtök
Írta: Csizmadia Viola
Holnap befejeződik a Hunyadi téri játszótér teljes felújítása, így a hétvégén már újra birtokba vehetik a teret a kispestiek. Sőt, a napokban elkészül a Toldy-Széchenyi játszótér is. Ezzel befejeződött annak a hat kisebb játszótérnek a felújítása, amelyek a nagyok között nem kerültek sorra – mondta Gajda Péter ma délelőtt a Hunyadi téren, ahol Tichy Judittal, a Közpark Kft. kiemelt zöldfelület-fejlesztési vezetőjével mérték fel a munkák előrehaladásának ütemét.
Ezek a játszóterek régebben épültek, felújításuk eddig elmaradt, így a játszóeszközök a gyerekek biztonsága érdekében javításra szorultak Mivel egyes eszközök javítása már nem volt gazdaságos, ezért a játszótéren 36 négyzetméteren több színű esésvédő öntött gumiburkolat, 69 négyzetméter esésvédő homok-, 87 négyzetméter Terraway burkolatú járdát tettek le a Közpark Kft. munkatársai.
Ezen kívül a térre 2 pad, 2 hulladékgyűjtő, 1 ivókút, kisebb mászóvár, 2 rugós játszóeszköz, egy kétüléses hinta került. A kerti részbe változatos évelőket ültettek, füvesítettek, automata öntözőrendszer alakította ki mintegy 600 négyzetméteren – tájékoztatta lapunkat Közpark Kft. kommunikációs munkatársa, Szabó-Kelemen Ágnes.