2024. június 14., péntek, Vazul

Különös választás lesz…

Kispest
2024. máj. 07. kedd Írta: a Szerk.

 

hiszen soha nem volt még úgy, hogy egy időpontban tartották volna az önkormányzati, a nemzetiségi önkormányzati és az európai parlamenti képviselők választását. Sőt, ahogy azt kell, az utolsó pillanatban az országgyűlésen átverték még a Fővárosi Közgyűlés tagjai választásának módosítását is.

Választópolgár legyen a talpán, aki június 9-én rendet tud majd vágni a listák, a különböző méretű szavazólapok között. Budapesten például öt szavazólappal (polgármester-, főpolgármester-jelölti, egyéniképviselő-jelölti, fővárosi közgyűlési lista, európai parlamenti lista) vonulhatunk majd a szavazófülkébe.

Borítékolható – talán erre is számítanak, játszanak a kormánypártok – az értetlenkedés, az elbizonytalanodás. És hogy ez ne legyen elég, bizony, az induló pártok, jelölő szervezetek is tesznek rá még egy-egy lapáttal.

A „nagypolitika” ma mindent visz, és nem válogat a módszerekben, annak ellenére, hogy az az általános vélekedés, hogy az önkormányzati választásokon a helyi érdekek felülkerekednek a pártérdekeken, a jelöltek a helyieket, és nem pártjukat képviselik elsősorban. De ezt is sikerült mára jól összekutyulni.

Gondoljuk csak végig, és emlékezzünk, néhány évvel ezelőtt milyen egyszerűen léptek át az önkormányzati érdekeken, és mi lett a következménye az iskolák, a védőnői hálózat államosításának, hogyan, milyen indokokkal csapolták meg az önkormányzatok kasszáját, üresítették ki feladatait, és miként szemelték ki újabban a szakrendelőket és az alapellátást. Amikor pedig körmükre égnek a feladatok, mert források nélkül az állami szervek sem tudnak megbirkózni velük, szabadulnának a gondoktól, mint a Külső-Pesti Tankerület a wekerlei tanuszodától, amelyet sok-sok év kényszerbezárás után, most már akár vissza is adnának az önkormányzatnak üzemeltetésre.

És mi, kispesti választók mit tehetünk? Bár már rövid az idő, de arra még elegendő, hogy magunkban végiggondoljuk, mi lenne nekünk, a családunknak, a gyerekeiknek, a jövő generációinak a legjobb.

Ne hallgasson senki a bülbül szavúakra, az üresszólam-pufogtatókra, „messziről jövőkre”, ne higgyünk az ígérgetőknek, a „kamuindulóknak”, a karaktergyilkolóknak, a másokat besározóknak, a parkolópályáról állandóan beszólogatóknak, okoskodóknak! Szavazzunk az itt élő és dolgozó közösségre, a biztonságra, a közös jövőre, a zöld- és fenntartható fejlődésre!

p { line-height: 115%; text-align: left; orphans: 2; widows: 2; margin-bottom: 0.25cm; direction: ltr; background: transparent }p.cjk { font-family: "0" }

© 2008-2024 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.