Kispest
Kispesti főzőverseny esernyővel
Esősre sikeredett az önkormányzati főzőverseny, amelyen 11 csapat vett részt a Tichy Lajos Sportcentrumban. Idén nem volt egyetlen egy rossz étel sem – tudtuk meg az eredményhirdetésen a kerületi főzőversenyek állandó zsűritagjától, Sági Szilárd gasztrokibictől.
2019. október 05. szombat
Sárkány-Balogh Csilla, a kispesti Forrásház szakmai vezetője
„Mától fogadja a rászorulókat Kispest új szociális és egészségügyi intézménye, a Forrásház Gondozási Központ. A Dobó Katica utcai létesítmény uniós támogatásból épült” – szólt 2012. november 7-én a tudósítás az önkormányzat lapjában a megnyitásról.
2022. december 09. péntek
Traktorok a Tündérkertben
A kilencedik Hofherr-Dutra Gépmajálist rendezték meg a Kispesten traktorgyárat alapító Hofherr-testvérek egykori XVIII. kerületi villájában, a mai Új Tündérkertben és a parkban.
2017. máj. 02. kedd
Lélekharang a Tündérkertben
Székely Lélek Harangját avattak a Székelyország Tündérkertjében Kispesten. A haranglábhoz a faanyagot Barna Zsolt biztosította, a haranglábat Kós Károly tervei alapján Kovács Levente mérnök tervezte, és a tervet Kocsis Előd szászrégeni születésű szobrászművész alkotta meg Sándor Zoltán segítségével. A harangot Böjte Csaba atya áldotta meg.
2018. szeptember 14. péntek
Takarékossági intézkedések az elszálló energiaszámlák miatt
A testület egyebek mellett épületbontásról, az idei költségvetés módosításáról és óvodai álláshelyekről is döntött, és bemutatkozott az új rendőrkapitány a a csütörtöki képviselő-testületi ülésen.Az ülés elején egyperces néma felállással adózott a testület az augusztusban elhunyt Kossuth-díjas díszpolgár, Harasztÿ István „Édeske” és a szeptemberben elhalálozott Puskás Éva, Puskás Ferenc húga emlékének.
2022. október 10. hétfő

Ügyfélfogadás Kispesten
Ügyfélfogadás a városházán
Polgármesteri Hivatal
Tel.: 3474-500. | H: 14.00-18.00. | K: zárva.
Sz: 8.00-16.30. | Cs: zárva. | P: 8.00-12.00.