2023. június 02., péntek, Kármen és Anita

Nosztalgia a Nótafában

Kispest
2011. július 12. kedd

 

Tartottunk tőle, hogy a forgalmas Ady Endre út, az ott futó villamos robaja talán megzavarja majd az idilli nyugalmat, ám a zajokat is megszűrték a kerthelyiség fölé magasodó fák. Az étterem hangulata a Három tavasz című operett slágerében szereplő óbudai kiskocsmát juttatja az ember eszébe és rögtön kedve is szottyan egy jó túrós csuszára. Kissé meglepő, hogy ez a különlegesen egyszerű étek nem szerepel a menüsorban.

Az étlapra egyébként nem lehet panasz, zömében egyszerű, túlnyomórészt magyaros jellegű ételeket tartalmaz. Aki tehát gasztronómiai egzotikus utazásra vágyik az ne itt kezdje a túráját. Mi csupán jót szerettünk volna enni, azt hiszem, nem árulok el titkot: sikerült.

A pincér tette a dolgát, készségesen válaszolt kérdéseinkre, felhívta a figyelmet a ház napi specialitásaira, de tette ezt úgy, hogy közben nem vált tolakodóvá. Az ételek kiválasztásánál nem kockáztattunk túl sokat. Előételként újházi tyúkhúsleves és babgulyás került a tányérunkra. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy mindkét „versenyző” tökéletesen hozta a szintet. Folytatva a nosztalgikus hangulatot, megkockáztatom: a gulyás még a gyerekkoromban bográcsban főzött vasárnapi ebédek ízvilágát is eszembe juttatta. Köszönet érte!

Főételként borjú bécsi, illetve rácz ponty következett. Sajnos, nem hagytak bennünk maradandó élményt, talán csak a hús hatalmas mérete okozott meglepetést. Az adagokra egyébként sem lehet panasz, minden fogás emberesre sikeredett. Bár tudtuk, hogy az otthoni mérleg mutatója téves értékeket mutat majd, de a pincér unszolására  újra belelapoztunk az étlapba, természetesen a desszertek végett. Kellemes csalódás volt a gyümölcsös túrós palacsinta, de fagylalt kehely is amely valóban feltette az i-re a pontot.

Megállapíthatjuk, hogy bár a 110 éves múlttal rendelkező Nótafa nem törekszik a kulináris katarzis kiváltására, a családias hangulat, a házias ételek, és a hozzájuk kapcsolt alacsony árak kellemes élményt ígérnek mindazoknak, akik egy külvárosi hangulatú, amolyan igazi kerthelyiségben szeretnének jóllakni.

 

© 2008-2023 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.