2019. október 14., hétfő, Helén

Közös házassági évforduló a KMO-ban

Kispest
2019. október 05. szombat Írta: Csizmadia Viola

 

Immár 16. alkalommal köszöntötték azokat a házaspárokat, akik 50 éve, vagy még régebben kötöttek házasságot. Idén 34 pár fogadta el az önkormányzat meghívását a közös ünneplésre.

Huszár Erzsébet idősügyi tanácsos rövid köszöntőjében arról beszélt, hogy minden esztendőben óriási érdeklődés kíséri a rendezvényt, így már az év elején megkezdik a szervezést. Tavaly például 46 házaspár jelentkezett, vagy nevezték be családtagjaik. Míg tavaly a két olyan házaspár is volt az ünnepeltek között, akik hetven éve voltak már házasok, idén 68 év volt a rekordidő.

Ez a nap a tiszteletről szól – hangsúlyozta Gajda Péter polgármester, aki arról is beszélt, hogy ezzel a rendezvénnyel példát szeretnének mutatni a kispesti fiataloknak megmutatni, akik esetleg most fontolgatják a házasságkötést, vagy éppen azon gondolkodnak,hogy feladják jelenlegi párkapcsolatukat. Minden kapcsolatban vannak kisebb-nagyobb viták, de ezeket meg kell, meg lehet tanulni, miként kell, lehet feldolgozni, mert meglehet, hogy együtt tovább haladni a közösen választott úton haladni sokkal nehezebb feladat, mint a külön utat választani. Jó lenne, ha a fiatalok is tudnának küzdeni egymásért, a szerelemért, a családért, a jövőért. A szerencsések már korán megtalálják egymást, ami csodálatos dolog – mondta a polgármester.

Az ünnepeltek között volt Winkler József, aki saját, erre az alkalomra költött versét mondta el okulásképpen a jelenlévőknek.

Az önkormányzat ajándékát, egy ajándékcsomagot és az emléklapot Gajda Péter polgármestertől, Huszár Erzsébettől és Vinczek György alpolgármestertől egyenként vehették át az ünnepségen résztvevő párok.

A Vass iskolások kedves ajándékműsora után rövid uzsonna keretében, amelyen Vinczek György mondott pohárköszöntőt, kötetlenül beszélgethettek az ünnepeltek.

 

© 2008-2019 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.