2019. szeptember 20., péntek, Friderika

Balesetmentesítették a Puskás iskola udvarát

Kispest
2019. augusztus 07. szerda Írta: Csizmadia Viola

 

A tanév kezdetére már egy megújult udvaron játszhatnak és levegőzhetnek a gyerekek a Puskás Ferenc Általános Iskolában, amelyre a közösségi költségvetés erre eső részének ( 6 millió) megemelt keretéből, 15 millió forintból került sor – tudtuk Gajda Péter polgármestertől.

Bár már nem az önkormányzat feladata az iskolák fenntartása – lehetőségeihez mérten –támogatja az intézményeket. Minden évben egy-egy millió forintot adunk az iskolatámogatási alapból, amit szabadon használhatnak fel az intézmények. Korábban egy műfüves pályát építettünk a Puskás iskola udvarán, majd az iskola előtti parkolót tettük rendbe, most pedig elkészült az udvar balesetmentesítése – mondta el Gajda Péter polgármester. A Puskás udvarának rendbetételéről a környéken élők döntöttek, amikor az úgynevezett a közösségi költségvetés szavazásán azt javasolták, hogy a városrészre eső 6 millió forintból szüntessék meg az udvar balesetveszélyes elemeit. Az önkormányzat az eredeti tervektől eltérően egy 15 millió forintos keretből újította fel az udvar jelentős részét. Bízom benne, hogy a tankerület megoldja majd a terület további rendbetételét – tette hozzá a polgármester.

Korábban több fa gyökere kiállt a földből, ezeket is megszüntették a Vaműsz szakemberei. Emellett növényhézagos támfalat építettek, aszfaltoztak, évelő és kétnyári növényeket telepítettek, padokat helyeztek el, valamint füvesítettek.

 

p { margin-bottom: 0.25cm; direction: ltr; line-height: 120%; text-align: left; }

© 2008-2019 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.