2019. szeptember 20., péntek, Friderika

Hétköznapi hősök…

Kispest
2019. június 12. szerda Írta: a Szerk.

 

Nézem a tudósításokat az elmúlt hetek legmegrázóbb tragédiájának utolsó fázisáról, a Hableány sétahajó roncsának kiemeléséről, amely iránt óriási a sajtó- és a civil érdeklődés. Aztán két képet tesznek közre az internetes lapok: az egyiken Pintér Sándor belügyminiszter, aki „ellátogatott” a Margit hídhoz, ahol zajlott a hajó roncsának a kiemelése. A híradások szerint a politikus alig tíz percet töltött a helyszínen, ahol négy áldozat holttestét hozták felszínre a roncsból.

A képen jól látható az elégedett belügyér, aki galambszürke öltönyében, napszemüvegben áll a hajó fedélzetén és a győzelem jelét formázza ujjaival, mutatva országnak, világnak, milyen remek gyerekek vagyunk, és büszkék, mert mi magyarok, ezt is megoldottuk!
A másikon négy, a végletekig elcsigázott búvár, a nap hősei, akik életük kockáztatásával merültek a Dunába. Végezték a dolgukat, szinte teljesen kizárták a külvilágot, csak a feladatra koncentráltak, megpróbáltak a lehetetlen körülmények között életben maradni. Nem pózoltak, mert arra nem volt sem kedvük, sem idejük, sem pedig erejük, meg miért is kellett volna… „csak” tették a dolgukat.
Nem mutogattak, se ilyen, se olyan jelet a nagyvilágnak, hanem lélekborzoló munkájuk után ültek a hajó fedélzetén, és ki tudja mire gondoltak: a hatéves kisgyerekre, akit nem sokkal ezelőtt hoztak fel a hullámsírból, hogy családjuk végre méltó módon tudjon végleg elbúcsúzni tőle? Vagy saját hasonló korú gyerekeikre, vagy szeretteikre, akik minden nap várják őket haza, de közel sem biztos a viszontlátás. De nem mutogattak semmiféle jelet azok a kutyás nyomkeresők sem, akik napi 8 órában keresték a vízen járőrözve a holttesteket a legnagyobb kánikulában is, és azok a darukezelők sem, akik órákon át működtették a kiemelő szerkezeteket.
Hétköznapi hősök ők, és nem ők az egyetlenek! De valahogy az ő munkájukat kevéssé becsülik manapság. Az idei pedagógusnap is úgy múlt el nyomtalanul a közéleti híradásokból, mintha nem is lett volna. És a kukás munkáját is csak akkor vesszük észre, ha aznap nem vitték el a szemetet. Puffogunk, ha nem jön időben a busz, vagy a villamos, a levelet nem kézbesíti a postás, haragszunk az óvónőre, a tanítónőre, a tanárra, ha helyettünk nem nevelte meg gyerekünket.
Mert természetes, hogy vannak, még. És természetes, hogy nemigen törődünk velük, ők pedig teszik a dolgukat nap, mint nap, kevéske pénzért, miértünk…

© 2008-2019 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.