2023. június 02., péntek, Kármen és Anita

Díszpolgárokat avattak

Kispest
2011. június 20. hétfő

 

Ünnepi testületi ülésen osztották ki idén is Kispest elismerő kitüntetéseit, díjait. Három új Díszpolgárt avattak, de a Kispestért Díj kitüntetettjei is most vehették át az elismeréseket.  Az eseményen Gajda Péter mondott köszöntőt, majd alpolgármestereivel, valamint Istvánfi Sándor főjegyzővel adta át a díjakat és okleveleket. A műsort a Kinder Tojás Fesztivál nyertesei, valamint a Kispesti Szimfónikus Zenekar adta.

 

A Kispest.hu portál az eseményről készült videó-beszámolóját itt nézheti meg: KATT

 

 

 

Kispest Díszpolgára cím kitüntetettjei:

 

Dr. Gerhardt Márta - gyermekfogorvos

Családjával együtt 1950-ben költözött Kispestre. A gimnázium elvégzése után 1963-ban felvételt nyert a SOTE Fogorvosi Karára, ahol 1968-ban szerzett diplomát.

 

Ezt követően 1969-1970 között általános fogorvosként praktizált a Csongrád megyei Földeákon. Rövid ideig a Mester utcai és a Mikszáth Kálmán téri gyermekfogászaton is dolgozott. 1972-ben Kispesten  kapott állást. A Heim Pál Gyermekkorház alkalmazottjaként a Kisfaludy utcai, majd a Táncsics Mihály utcai gyermek fogorvosi rendelőintézetben dolgozott. Később a wekerlei Madách utcai rendelőben folytatta nagyrabecsült

munkáját, mosolyt csalva még a legfélősebb kisgyermek arcára is.

Kispest-szerte méltán híres „könnycsepp” nélküli és igen magas szakmai színvonalú kezeléseiről, mind a gyermekek, mind a felnőttek körében. Gyógyító-megelőző szakmai munkájának szerves része volt a félelmek elűzése, a szeretettel teljes légkör kialakítása. Mindig határtalan türelemmel, fáradságot nem ismerve, teljes szívvel, nagy

odaadással, emberként végezte munkáját. Nyugdíjazása után magán felnőtt és gyermek fogászként dolgozott tovább. Idén tavasszal véglegesen visszavonult.

Gyerekek és felnőttek ezrei azonban most is hálával gondolnak Kispest aranykezű gyermek fogorvosára, az oly sokat adó Emberre, sok évtizedes áldásos tevékenységére.

 

 

 

Kaposi Gergely -kórusvezető karnagy

A Győri Nemzeti Színház zeneigazgatója, a Wekerletelepi Szent József Kórus vezetője és karnagya, karmesteri tanulmányait 1985-1990 között végezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. 1990-től tagja, korrepetitora a

Magyar Állami Operaháznak, ahol rendszeresen dirigált operákat, baletteket. Bár nem él életvitelszerűen a kerületben, a Wekerletelepi Szent József Kórus művészeti vezetőjeként ideje nagy részét Kispesten tölti. Itt végzett munkájával, művészeti tevékenységével immáron két évtizede szerez megbecsülést Kispestnek, egyházi közösségének és a kórusnak egyaránt. A nemzetközi hírű művész által 1990-ben alapított kórus kezdetben kamasz hittanosokból és lelkes szüleikből állt.

A Karvezetés és kórus építés című könyvét is Kispesten végzett munkája ihlette. A ma 45-50 tagot számláló, CD-t is megjelentető wekerlei kórus, pedig nem csak itthon, de határainkon túl is ismertséget és elismerést szerzett a kerületnek. Turnéik során eljutottak többek között Nagy-Britanniába, Erdélybe, Kárpátaljára, Svájcba és Horvátországba. A kórus így külföldi vendégszereplései során Európa több városába is elvitte Kispest jó hírét. Kiterjedt nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően a kispestiek számos külföldi kórust láthattak vendégül a plébániatemplomban rendezett Szent József Kórustalálkozókon, illetve a szintén Kaposi Gergely által szervezett Kispesti Ökumenikus Kórus Találkozókon. Emellett évente szervez jótékonysági koncertet a rászorulók, az elesettek számára. Kaposi Gergely két évtizede magas színvonalon segíti ünnepeink átélését, az itthoni és a határon túli közösségek értékteremtő és őrző tevékenységét.

 

 

Nagy Tamás - Wekerlei Társaskör Egyesület elnöke

Korábban villamosmérnökként és számítógép-programozóként dolgozott, majd két évtizeden át gazdasági társaságok sikeres vezetője volt. A kispesti közéletben 1986 óta vesz részt. 1990-2002, majd 2006-2010 között Kispest önkormányzati képviselőjeként, 1995-től 1998-ig a Fővárosi Közgyűlés tagjaként tevékenykedett. Alapító

tagja volt az újonnan megalakított Wekerlei Társaskör Egyesületnek, melynek 1996-tól vezetőségi, illetve elnökségi tagja, majd 2006-tól elnöke. A Kolónia Kispest Közalapítvány kuratóriumának elnökeként igen jelentős helytörténeti kutatásokat folytatott a kispesti Öregtemetőben nyugvó országos és helyi jelentőségű elhunyt személyek lajstromba vételére. Felelős kiadója volt a Kispesti Krónika helytörténeti füzeteknek, amelyek Kispest múltját és jelentős személyiségeit mutatják be. Ez az első olyan helytörténeti kiadvány a háború után, amely a legjobb mai helytörténészek publikációit tartalmazza. Nagy Tamás bő egy évtizedig szerkesztőségi tagja volt a Wekerle című újságnak. Írásaiban egyrészt a hazaszeretetre és a lokálpatriotizmusra nevel, másrészt az épített örökség védelme érdekében érvel, a követendő példák bemutatásával. Koordinátora a Wekerle Centenárium ünnepségsorozatnak, melynek hatalmas sikerét jelezte a Társaskörnek adományozott Budapestért-díj, valamint a Kós Károly Díj.

Több évtizedes közéleti tevékenységének kiemelkedő eredménye, hogy a Wekerletelepen élők számára is fontossá vált értékeink megőrzése és az itt élők közösségi életének a fejlesztése. Az általa vezetett Egyesületnek is köszönhetően ma már a lakóhely gondozása és ápolása, a környezeti és építészeti értékek megmentése és hosszú távú fenntartása ismét közüggyé vált.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kispestért Díjasok:

 

Ágfalvi Anna Árnyas Óvoda óvodatitkára

Benkő Gyula Eötvös József Általános Iskola tanára

Bihariné Józsa Judit Kós Károly Általános Iskola tanára

Birszán Zsoltné Bóbita Óvoda óvodapedagógusa

dr. Csortos Franciska Adjunktus

Dr. Krejcarek Béláné Kispesti Egészségügyi Intézet munkaügyi vezetője

Paál Krisztina Kispesti Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára

Rudy László 1956-os elítélt - (posztumusz)

Dr. Tóth Margit Háziorvos

Vass Lászlóné Kispesti Egészségügyi Intézet körzeti nővére

 

 

 

Együttnevelő pedagógus elismerő oklevél:

Gratzer Kátolyné Puskás Ferenc Általános Iskola tanítója

Csató Józsefné és Molnár Tamásné Árnyas Óvoda óvodapedagógusai

Elismerő oklevél kiemelkedő pedagógiai tevékenységért:

Kapuszta Lászlóné Mézeskalács Óvoda óvodapedagógusa

Magyar Klára Pannónia Általános Iskola tanítója

 

Polgármesteri Dicsérő OKLEVÉL kiemelkedő pedagógiai tevékenységért:

Uhl Istvánné Vass Lajos Általános Iskola tanára

Nagyné Csejtei Piroska Szivárvány Óvoda pedagógusa

 

 

Dicsérő Oklevélben részesültek:

 

Bán Zoltán Közpark Nonprofit Kft. volt ügyvezető igazgatója

Benkőné Molnár Judit Polgármesteri Hivatal Okmányiroda vezető-helyettese

Bertók Zoltánné Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Iroda vezető-főtanácsosa

Chwala Tibor Kispesti Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége

dr. Dienes Lajosné Bólyai János Általános Iskola iskolatitkára

Geigner Lászlóné Polgármesteri Hivatal Szociális és Gyermekvédelmi Iroda adminisztrátora

Horváth Ibolya A Polgármesteri Hivatal Pénzügyi és Gazdasági Iroda, Adóügyi Csoport, gépjárműadó ügyintéző főmunkatársa

Horváth Katalin Polgármesteri Hivatal Pénzügyi és Gazdasági Iroda főelőadója

Juhász Istvánné Polgármesteri Hivatal Jegyzői Kabinet Iroda gépírója

Lipcsei Szabolcs Polgármesteri Hivatal Zöldprogramiroda vezetője

Marton Judit Ady Endre Általános Iskola tanára

Pihokker Jánosné Gyöngyszem Bölcsőde csoportvezető gyermekgondozónője

Somogyi Gábor Pannónia Általános Iskola igazgatója

Vinis Gyuláné GESZ kontírozó könyvelője

Vajdáné Elek Valéria Őszirózsa Gondozási Központ klubgondozója és adminisztrátora

 

 

 

Kispest gyermekeiért elismerő oklevél:

Széles András Kispesti Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, citeraművész és zenetanár

Iklódiné Bacher Valéria Vass Lajos Általános Iskola tanára

 

 

 

© 2008-2023 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.