2019. máj. 27., hétfő, Hella

Deák gimisek Törökországban

Kispest
2019. április 20. szombat Írta: Csizmadia Viola

 

Húsvér előtt érkeztek haza a Kispesti Deák Ferenc Gimnázium tanulói Törökországból, akik az elmúlt napokban az isztambuli Kabatas gimnáziummal (Kabatas High School) szervezett közös programon vettek részt. A Kispest Önkormányzata által is támogatott testvériskolai kapcsolat keretében a galíciai, a Törökországban, Gallipolinál és Palesztinában - a törökökkel együtt harcoló - magyar és török hősi halottakra is emlékeztek.

A testvérvárosi program keretében a nyolc kispesti gimnazistát és török társaikat fogadta Törökország elnöke, Recep Tayyip Erdoğan, tegnap Ankarában, a Török Elnöki Palotában személyesen fogadta a két iskola képviselőit, és meghallgatta a programról szóló tájékoztatást.
Az elnöki fogadást követően a két iskola vezetője és Kispest Önkormányzata testvérvárosi ügyekért felelős irodavezetője, Dr. Bernát Péter, tárgyaltak Hasan Doğan kabinetfőnökkel, valamint az Elnöki Hivatal vezetőjével a kispesti testvárvárosi programról és az eddig elért eredményeiről.
A gimnazisták a palotában meghívást kaptak ebédre, majd Magyarország Nagykövete fogadta a fiatalokat rezidenciáján. A két gimnázium tanulói nem most találkoztak először, hiszen a Boszporusz európai partján fekvő Kabatas gimnázium tanulói márciusban már jártak Budapesten. Akkor megemlékezés vettek részt a Kozma utcai török katonai temetőben, kirándultak Szigetvárra, Esztergomba, valamint megemlékező műsort láttak a budapesti török kulturális Yunus Emre Intézetben.
Fotó: https://www.tccb.gov.tr/, http://www.kabataseastasia.org/

© 2008-2019 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.