2019. július 20., szombat, Illés

Kispest pályázott, Dódity nem segített

Kispest
2019. február 08. péntek Írta: a Szerk.

 

 

Bizonyára megint nem lobbizik majd a kispesti Kossuth téri piac felújításának kormányzati támogatásáért befolyásos párttársainál a Fidesz önkormányzati képviselője, frakcióvezetője, Dódity Gabriella. Sőt, úton-útfélen azt állítja, hogy a város vezetése, Gajda Péter polgármester nem is akarja igazán felújítani a piacot, mert nem pályázott a Kossuth téri piac felújítására a fővároshoz. Kár ezt mondania, hiszen a pályázatra készült tervek 2013 óta megvalósításra várnak, azokat a főváros akkor nem támogatta, amikor Dódity az akkori fideszes főpolgármester-helyettes főtanácsadója volt.

 

Információink alapján a képviselő nem mond igazat. Emlékezetének felfrissítése érdekében pörgessük csak vissza az eseményeket 2013-ig, amikor is az önkormányzat komplex pályázatot nyújtott be a Kossuth tér rehabilitációjára a Fővárosi Önkormányzat Tér_Köz pályázatára. Ebben a pályázatban lévő terveken, amelyeket a Lépték-Terv Tájépítész Iroda készített, nemcsak a piac felújítása szerepel részletesen, hanem a piac mögötti parkoló és a gyalogosjárdák rendbetétele is. Erre elég nehéz azt mondani, hogy nem volt szándékában az önkormányzatnak a piac felújítása. A Fővárosi Önkormányzat akkor csupán annyi pénzt adott, hogy a parkolóban uralkodó áldatlan állapotokat az önkormányzat 2017-ben megszüntette. Pedig akkor még Dódity Gabriella tehetett is volna a városért, hiszen főtanácsadóként dolgozott a fővárosban. Sokak szemét csípi az is, hogy az önkormányzat 2016-ban négy pályázattal is indult, ezek közül a kormánypárti többségű fővárosi testület a wekerlei kispiac felújítását látta a kerület életében a legfontosabbnak.

Gajda Péter 2016 óta két alkalommal fordult kormányzati támogatásért Varga Mihály pénzügyminiszterhez, legutóbb idén januárban, de jó szándékú lobbista hiányában eddig nemleges volt a válasz. A Városházán kíváncsian várják a mostani reakciót is. A döntéshozót nem hatja meg az sem, hogy Kispest nem hatalmas vásárcsarnokot szeretne építeni, hanem a már elöregedett épületeket, infrastruktúrát kívánja korszerűsíteni. A város önállóan csak jelentős nehézségek árán lenne erre képes, hiszen a tervezett kétmilliárd forint éves költségvetésének mintegy húsz százaléka. Burány Sándor, Kispest országgyűlési képviselője két alkalommal is próbálkozott módosító javaslatot benyújtani az adott év központi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz, de a város akkor sem kapott plusz forrást a piac felújításához, mert a fideszes képviselők leszavazták azt.

A Városháza illetékes irodája a korábban készült terveket újragondolja, korszerűsíti, a jelenlegi gazdasági viszonyokhoz igazítja annak reményében, hogy egyszer csak lesz forrás, akár saját erőből is a megvalósításra.

 

© 2008-2019 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.