2018. december 18., kedd, Auguszta

Szemléltető eszközök a dohányzás visszaszorításáért

Kispest
2018. november 15. csütörtök Írta: Csizmadia Viola

Évente 120-130 ezer ember hal meg, ebből 20-22 ezren, Kispest lélekszámának egyharmada, a dohányzás káros hatásai miatt – mondta Lázár János, a nem dohányzók védelméért kinevezett miniszterelnöki biztos a Ne gyújts rá! világnapon a kispesti Eötvös iskola tornatermében, ahol bemutatták dohányzás-prevenciós iskolai és óvodai programot, valamint a dohányzás visszaszorítását célzó prevenciós oktatási eszközöket adtak át.

Beszédében Lázár János elmondta: hazánkban két és fél millió ember vallja magát dohányzónak, azaz minden negyedik magyar felnőtt dohányzik. Optimizmusra ad okot, hogy míg 10 évvel ezelőtt 35-40 százalék volt a dohányzók száma (3 millió körül) addigra ez, a prevenciós munkának is köszönhetően 25-30 százalékra (2-2,5 millió) csökkent. Az elmúlt időszakban nőtt azon 13-16 év közötti fiatalok száma, akik elutasítják a dohányzást.

Magyarországon évente 128 ezer ember hal meg, közülük 20-22 ezren a dohányzás káros hatásai miatt. A tavaly elhunyt férfiak 27 százaléka, valamint a nők 14 százaléka a dohányzás következményei miatt hal meg. Lázár János jó döntésnek nevezte, hogy a második Orbán-kormány fontosnak tartotta a dohányzás visszaszorítását és annak szabályozását. 2012-ben lépett hatályba a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítása, amely a zárt légterű közforgalmi helyeken – közintézmények, munkahelyek, vendéglátóhelyek – megtiltotta a dohányzást.

Lázár János kiemelte: a lehető legkorábban fel kell hívni a fiatalok figyelmét a dohányzás káros hatásaira, kockázataira. Abban szeretnének segíteni a mindennapos testnevelés bevezetésével, a sportinfrastruktúra fejlesztésével, a közbeszéd irányításával, hogy minél kevesebb fiatal gyújtson rá.

Dr. Kovács Attila, országos tisztifőorvos szerint nemcsak egészségügyi, hanem nemzetgazdasági érdek is a dohányzás visszaszorítása, hiszen az ebből származó egészségügyi problémák (szív- és érrendszeri megbetegedések, cukorbetegség stb.) komoly károkat okoznak. A megoldáshoz az életmód-változtatás mellett egy kulturális változtatásra is szükség lesz, hiszen a dohányzás a dohányzó közvetlen környezetét is érinti.

Esküdt Gábor - Dohányzáskereskedelmi Zrt. vezérigazgatója az állami vállalat társadalmi felelősségvállalásáról beszélt a dohányzás visszaszorításában.

Az esemény végén a megyei kormányhivatalok vezetői átvehették azokat az eszközöket, hordozható érintőképernyős számítógépek, valamint a dohányzás káros hatásait szemléltető bábut, amelyek a dohányzás káros következményeit mutatják meg naturális módon. Ennek keretében a megyei kormányhivatalok húsz, a www.cikiacigi.hu szoftvert tartalmazó hordozható érintőképernyős számítógépet és tíz, a dohányzás okozta betegségek tüneteit bemutató bábut kaptak. Az óvodák összesen 785 óvodai programdobozt és mintegy 160 ezer gyermekcsomagot kapnak, ezek a mesékkel és játékos tartalmukkal a legfiatalabb korosztályt célozzák meg. Az összesen több mint 30 millió forint értékű iskolai megelőzési eszközök egy komplex, interaktív iskolai dohányzás-megelőzési program részei. A kormányhivatalok körzetébe tartozó oktatási-nevelési intézmények 2019-től díjmentesen kikölcsönözhetik mind a gépeket, mind a szintén most átadott bemutató bábukat.

 

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.