2018. november 14., szerda, Aliz

Centenáriumi megemlékezés a Templom téren

Kispest
2018. november 09. péntek Írta: Csizmadia Viola

 

„Száz évvel ezelőtt, pontosan ezekben a napokban ért véget az első nagy világégés. Az 1914-től tartó négy háborús év korábban soha nem látott méretű és mértékű szenvedést okozott. Az 1914. június 28-án Szarajevóban eldördült két pisztolylövést gránátok milliói visszhangozták a La Manche csatornától a Perzsa-öbölig, a Piave folyótól Galíciáig” – mondta megemlékező beszédében Gajda Péter polgármester a kispesti Templom téren lévő idén felújított I. világháborús emlékműnél.

A történelmi visszaemlékezés folytatásában Gajda Péter arról beszélt, hogy „az Osztrák Magyar Monarchia által a háború folyamán mozgósított 7 millió 800 ezer emberből az 1918. november 3-án aláírt padovai fegyverszünetig 1 millió 200 ezren estek el, 3 millió 600 ezren sebesültek meg és 2 millió 200 ezren estek hadifogságba. Ezen katonák mintegy felét Magyarországról vitték a frontra. 1914-ben, a háború kezdetével kizökkent a történelem kereke. A magyarság pedig nem tehetett mást, mint becsülettel, legjobb tudása szerint próbált meg helytállni a viharos időkben. A magyar katonák és köztük kispestiek is elszántan, bátran harcoltak a Juliai Alpok sziklaormain és a galíciai front sártengerében. Egy teljes generáció tűnt el a téboly vérszivattyújában, ahol a pergőtűz nem csak testek millióit, hanem a túlélők lelkét is darabokra szaggatta”

Az I. Világháború kispesti vonatkozásaiból a polgármester beszédében kiemelte: „…nemcsak a katonák, hanem az itthon maradtak is példát mutattak becsületből, áldozatvállalásból és kitartásból. A háborús évek során egyre romló gazdasági és szociális körülmények között a kispestiek, amellett, hogy töretlen elszántsággal dolgoztak a hadianyaggyártásra átállt Hofherr gyárban, a gyár által felajánlott helyiségekben hadikórházat működtettek és gyűjtést rendeztek az oroszok által lerombolt, Kárpátok láncai között fekvő Mezőlaborc újjáépítésére.”

Gajda Péter, a megemlékezés színhelyére utalva a következőket mondta: „Eltelt száz év, most itt állunk Hybl József által készített 1928-ban felavatott és a centenáriumi megemlékezés keretében idén felújított Hősök szobra előtt. A talapzatról, egy évszázad távlatából több mint 717 név tekint le ránk. Hétszáz olyan kispestié, akik, amint azt a felirat is mutatja, a hazáért áldozták életüket. Ezért örülök, hogy a tulajdonos, a főváros az idei évben forrást biztosított az emlékmű rendbetételére és így az Önkormányzat által 2014-ben megkezdett térrekonstrukció méltóképen fejeződhetett be. Ugyancsak örülök azért, hogy pályázati támogatással újult meg az egykori Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaság – a köznyelvben „Beszkárt” - I. világháborús hősi halottainak emléktáblája a régi Üllői úti remiznél, ahol a tábla 22 hősi halált halt dolgozó emlékét őrzi 1925 óta” – zárta megemlékező gondolatait Gajda Péter.

Ezt követően a Teátrum Hungaricum művészei, Pallos Emil és Rencz Antal verses összeállítását hallhatták a megemlékezés résztvevői.

Az eseményen az önkormányzat nevében Gajda Péter polgármester és Vinczek György alpolgármester, valamint Burány Sándor országgyűlési képviselő koszorúzott.

 

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.