2018. november 14., szerda, Aliz

Önkormányzati támogatás élsportoló fiataloknak

Kispest
2018. november 08. csütörtök Írta: Csizmadia Viola

 

Idén nyolcvankilenc, 18 év alatti kispesti amatőr élsportoló vehette át önkormányzati pályázati támogatását a Városházán. A pályázatokat elbíráló Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság 2,2 millió forintot osztott szét az élversenyzők között. A rendezvényen a Kispesti Vigadóban működő Aquila Dance Academy tánciskola növendékei mutatkoztak be a közönségnek.

Köszöntőjében Kispest polgármestere elmondta, az önkormányzat 16 évvel ezelőtt döntött arról, hogy ezzel a pályázati lehetőséggel támogatja az amatőr élsportot. Hagyomány az is, hogy ünnepség keretében köszöni meg a kerület vezetése a fiataloknak a magas színvonalú sporttevékenységet, amelyre egész Kispest büszke lehet. Arról is beszélt Gajda Péter, fontos célja az önkormányzatnak, hogy minél több ingyenes sportolási, mozgási lehetőséget biztosítson a Kispesten élőknek, itt tanulóknak, ezért is újíttatott fel több pályát, alakíttatott át közterületeket, például a Kossuth teret. És a jövőben is több olyan fejlesztést tervez az önkormányzat, amelyek sportolásra, mozgásra ösztönözhetik a fiatalokat és a náluk idősebbeket is. Hozzátette, bízik benne, hogy a következő években is büszke lehet a kerület ezekre a kiváló teljesítményt nyújtó fiatalokra.
A polgármester és Szujkó Szilvia, a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnöke együtt adták át a támogatásokat az ifjú sportolóknak.
A pályázatok értékelésénél a szakbizottság azokat a 18 év alatti amatőr élsportolókat részesítette támogatásban, akik Kispesten laknak, tanulnak vagy Kispesten működő sportszervezetek színeiben versenyeztek eredményesen, és a további felkészülésükhöz igényeltek segítséget pályázatukkal. A 2,2 millió forintnyi támogatási összeget differenciáltan osztotta el a bizottság. Kiemelten támogatta a 2017-ben vagy 2018 elején nemzetközi eredményt elért sportolók közül azokat, akik világbajnokságon, világkupán, Európa-bajnokságon, európai kupán az 1-6. helyen végeztek. Közülük is kiemelt támogatást kaptak az olimpiai sportágban nemzetközi eredménnyel büszkélkedő versenyzők. Támogatást kaptak az országos bajnokságon, diákolimpián és országos kupán dobogós helyezést elért sportolók is.

© 2008-2018 Kerületi magazinlapok. Minden jog fenntartva.